2p

Az alacsonyabb pozícióra pályázók kevésbé mobilak, mint a vezetők, pedig nehezebb elhelyezkedniük - derül ki a Jobinfo és a KutatóCentrum felméréséből, melyben a magyarok internetes álláskeresési szokásait vizsgálták.

Az internetes álláskeresénél is jellemző, hogy leggyakrabban már területre szűkítve keresnek munkát, a magyarokra amúgy is fokozottan érvényes, hogy a többség a lakóhelye környékén próbál elhelyezkedni. A földrajzi közelség mögött második illetve harmadik helyre szorul csak az állás kategóriája illetve a fizetés.

Az állásajánlatok elbírálásakor szintén nagy súllyal esik latba a munkahely közelsége, a felmérés szerint jellemzően a nők és az alacsonyabb beosztásúak akik kevésbé mobilak. A nők 80 százaléka és az alkalmazotti pozíciót megpályázók 78 százaléka nevezte nagyon fontosnak a munkavégzés helyét, míg a férfiak 70, a felsővezetők 66 százaléka nyilatkozott ugyanígy.

A rendszerváltás előtt a dolgozók megszokták, hogy munkahelyük a lakóhelyükhöz közel esik. Sajnos e szemlélet még mindig él, a magyarok nem szívesen költöznek új munkahely miatt”  - kommentálta országos adatok alapján a kutatás eredményeit Szabóné Bikki Ágnes, az Észak-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központ foglalkoztatási tanácsadója.

Megfigyelhető, hogy a beosztottak nehezebben találnak megfelelő állást, mindössze 27 százalékuk találja meg egy hónapon belül az ideális munkát magának. Felsővezetők esetén ez az arány 33 százalék, míg a cégvezetők 37 százaléka talál magának rövid időn belül új munkahelyet. A kutatás során megkérdezettek 17 százalékának fél évnél is több időt vett igénybe az álláskeresés.

A megkérdezettek 37 százaléka alkalmanként több mint fél órát tölt el munkakereséssel, 38 százalékuk pedig legalább tíz hirdetést elolvas. Akik az interneten keresnek munkát, azok jórészt más csatornákat is bevetnek a siker érdekében: 58 százalékuk újsághirdetéseket is olvas, egy harmaduk pedig közvetítő- illetve fejvadászcégek szolgáltatását veszi igénybe.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!