Buga Imre felszámolóbiztos a lapnak elmondta: a céggel szemben benyújtott követelések közül 3 milliárd 351 millió forintot tesz ki a felszámoló által visszaigazolt követelés, további 600 millióról pedig részben még egyeztetnek, részben per folyik jogosságukról. A Cívis Hotels közel 600 üdülési szerződésének felmondása - ezek az Aranybikához és a hajdúszoboszlói Délibábhoz kapcsolódnak - az üdülési jog visszafizetési kötelezettsége miatt ugyanakkor további 300 millió forinttal növelheti a tartozást.
A társaság mérleg szerinti vagyona 4,1 milliárd forint, a vagyon forgalmi értékének meghatározása azonban még nem történt meg. A három szálló a felszámolás ideje alatt is működik.
A lap emlékeztetett: a szállodaüzemeltető a gazdasági-pénzügyi válság következtében, a turizmus visszaesése miatt került nehéz helyzetbe. Tartozásai miatt 2009 novemberében csődeljárást kezdeményezett maga ellen, majd a hitelezőkkel folytatott sikertelen tárgyalásokat követően idén június 2-án indult el a felszámolása.
MTI