Az Ecostat értékelése szerint a hazai vállalkozások üzleti várakozásai az elmúlt év szeptembere óta mérsékelten erősödő optimizmust jeleznek. A 2007 utolsó és 2008 első negyedévére vonatkozó előrejelzésekben kedvező, hogy a nemzetgazdaság helyzetét pesszimistán megítélő cégek aránya folyamatosan csökken, a saját cégük kilátásait stabilnak illetve javulónak beállítóké változatlan.
A következő fél évben a nemzetgazdasági feltételek némi javulásával, illetve szinten maradásával számol a cégek majdnem kétharmada, rosszabbodást feltételez 36 százalékuk. Saját vállalatuk rövid távú kilátásainak megítélése is hasonló az előző hónapokéhoz. A derűlátó várakozások aránya 23 százalék, a stabilitást jelzőké 44 százalék. A pesszimista előrejelzések aránya változatlan, 33 százalék.
A rövid távú helyzetértékelésről szóló prognózisokkal összhangban a cégek termelésnövelési előrejelzése alig tér el a korábbiaktól. Hat hónapon belül a tevékenység bővítését feltételezi a kkv-k egyharmada, ezen belül hetven százalékuk öt százalékot el nem érő dinamikával számol.
A hazai kis- és középvállalatok a nemzetgazdaság lassuló fejlődése mellett saját működési feltételeikben nem számolnak kedvező változással. A belföldi kereslet visszaesése, az adó- és járulékrendszer tervezett, számukra hátrányos átalakítása, a magas infláció a vállalkozások számára komoly kihívást jelent - áll az Ecostat összefoglalójában.
Nőtt a likviditási bizonytalanság
A kkv szektor szerint tevékenységük bővítését döntő mértékben a belföldi kereslet elégtelensége, másodsorban a tőkehiány, illetve a bizonytalan gazdasági környezet akadályozza. Fél éven belül a belföldi értékesítési lehetőségek kedvezőtlen változását feltételezi a válaszadók 30 százaléka, mérsékelten javuló keresletet egynegyedük prognosztizál.
A külpiaci értékesítési lehetőségek megítélése valamivel kedvezőbb a korábbinál. A cégek kétharmada külföldi relációban nem számol változással, egytizedük gyengébb keresleti pozíciókkal kalkulál.
A kkv-k majdnem fele a következő hat hónapban likviditási helyzetében nem számol változással. A pénzügyi nehézségekkel szembe kerülő cégek aránya 25 százalékról 30 százalékra bővült, 19 százalékról 22 százalékra nőtt a javuló likviditással számolók aránya is. A cégek átmeneti fizetési nehézségeiket elsősorban pénzintézeti hitel felvételével, másodsorban fejlesztéseik elhalasztásával tervezik megoldani.
Nőtt a beruházási hajlandóság
Szeptemberben a kkv-k beruházási hajlandóságát összegző index 84 százalékra emelkedett az augusztusi 58 illetve az egy évvel ezelőtti 56 százalékról. A cégek fejlesztési hajlandóságának tendenciája ezzel az eredménnyel emelkedőre váltott.
A vállalatok beruházási tevékenységét fékező objektív tényezők között első helyen szerepel a bizonytalan jövő, másodikon az elégtelen hazai kereslet. A cégek által felállított rangsor több hónapja változatlan.
Szeptemberben a kkv szektor inflációs prognózisa éves átlagban 6,6 százalék, elmarad a reálisan várható mértéktől, illetve a kormány által várt 7,5 százalékos áremelkedéstől. A decemberre vonatkozó fogyasztói áremelkedést a cégek 7,2 százalékra becsülik, ez meghaladja a szakértői konszenzust.