Az Európai Beruházási Alap (EBA) és a Magyar Fejlesztési Bank Csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt a kis és középvállalkozások versenyképességét támogató COSME program keretében írt alá pénteken megállapodást. Ennek értelmében a Garantiqa 80 milliárd forint (260 millió euró) hitelhez kapcsolódóan nyújthat kezességvállalást a magyar kkv-k számára.
A megállapodás az eddigi legnagyobb ilyen program lesz, hiszen 3500 magyar vállalkozás számára nyílik meg a forrásszerzési lehetőség. A hitelt felvevő cégek a COSME viszontgarancia előnyeit folyószámla- és forgóeszközhitelek, beruházási hitelek, lízingügyletek és bankgaranciák igénybevétele során.
Búza Éva a Garantiqa vezérigazgatója azt hangsúlyozta a megállapodás kapcsán oly módon tudják a hitelgaranciát biztosítani, hogy az EBA a kockázatok felét átvállalja. A program október 16-n indul, és 3 éves időszakra szól. A hitelintézetek ezidő alatt tudják a garanciaigényeiket benyújtani. Különös jelentősége van annak is, hogy a COSME nem számít állami finanszírozásnak, így a Garantiqa új piacokra léphet és új ügyfeleket tudnak megcélozni. Ennek köszönhetően nagyobb összegű hitelekhez is kezességet tudnak nyújtani, akár közel 1 milliárdos értékig. Szolgáltatást tudnak így a jövőben egyebek mellett a mezőgazdaság és az export számára is, amelyet például a mostani szabályok nem engedik meg. Azok a vállalatok számára is tudnak majd hitelgaranciát nyújtani, amelyek kimerítették az állami támogatási keretüket. Búza Éva szerint ugyan az elmúlt években komoly fejlesztések voltak, ám a COSME program révén tovább tudnak lépni, és például az elbírálási határidők tovább rövidülhetnek. A Garantiqa ma is nagyon fontos szereplő, hiszen minden hetedik kkv hitel mögött az ő garanciájuk áll. Terveik szerint idén a garanciájukkal kihelyezett hitelportfólió meghaladja a 650 milliárd forintot.
Újságírói kérdésre Búza Éva elmondta, hogy a kockázatosabb termékek esetén a mostani 80 százalék feletti mérték feletti garanciát is fognak majd nyújtani, ez véleménye szerint segíthet abban, hogy olyan vállalkozások számára is elérhetővé váljanak a hitelek. Bernáth Tamás ehhez azt tette hozzá, hogy az MFB részéről felmerült, hogy mikrohitelt dolgozzanak ki, amely szintén olyan cégeket hozhat helyzetbe, amelyek a kereskedelmi bankoknál nehezen kaphatnak hitelt.
Az EBA vezérigazgatója, Pier Luigi Gilbert azt hangsúlyozta, hogy a mostani megállapodás révén nagyon sok, hozzávetőleg 3500 vállalkozás vehet fel könnyebben hitelt 80 milliárd forint értékben. Ez lesz a legnagyobb mértékű megállapodás, amelyet Magyarországgal a szervezet aláír. Reményei szerint ezzel is hozzájárulnak az új munkahelyek teremtéséhez és a növekedés serkentéséhez. Az igazgató hangsúlyozta, hogy a most bejelentett megállapodás része az úgynevezett Juncker-tervnek (Európai beruházási terv), amely az Európai Bizottság egyik kiemelt prioritása. Ennek középpontjában a beruházások munkahelyteremtési és növekedés-serkentési célú ösztönzése áll.
Zupkó Gábor az Európai Bizottság magyarországi kapcsolatok vezetője is a Junker-terv céljait és sikereit ecsetelte. Mint mondta, a gazdasági válság után ez is segített beindítani az uniós országok gazdaságait. Napjainkban a közösségben többen dolgoznak mint valaha, és az Unió gazdasági növekedése meghaladja az Egyesült Államokét is. Zupkó Gábor elmondta, hogy az Európai beruházási terv keretében a most aláírt megállapodás immár az ötödik, ám az eddigiek közül a legnagyobb.
Bernáth Tamás az MFB elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy az MFB ott is tud segíteni, ahol a kereskedelmi bankok kevésbé aktívak. A mostani program keretében például a kezdő vállalkozások is hitelhez juthatnak, ez komoly újdonság a korábbiakhoz képest. Reményei szerint a mostani megállapodás is hozzájárulhat a kkv-k hitelfelvételi és beruházási kedvének fokozásához.
mfor.hu