Az osztrák befektetővel a hét végén írják alá a szerződést. A vezérigazgató tájékoztatása szerint 2004. december 22-én kezdődött a Vegyipari Gépgyár Kft. felszámolása, miután a gyár nem tudta teljesíteni kötelezettségeit, és vagyonát is elveszítette. A kft. adóssága meghaladta a 700 millió forintot. A legnagyobb hitelező a CIB Bank volt, amely jelzáloggal terhelte meg az ingatlant és a gépi berendezéseket is, de tartozott a gyár a szállítóknak és az adóhivatalnak is.
Molnár György hozzátette: biztos, hogy teljes egészében nem tudják rendezni az adósságokat. A salgótarjáni gyárnak 1,2 milliárd forint volt az árbevétele 2004-ben, és jelentős veszteséggel zárta az utolsó teljes évet. A 2004. december 21-i zárómérleg szerint közel 500 millió forint volt a veszteség.
Molnár György közlése szerint a felszámolás megkezdésekor 260-an dolgoztak a vegyipari kft.-nél, a leépítések még 2005 tavaszán megkezdődtek. Az osztrák befektető száz embert vesz át, de a megrendelések miatt valószínűsíthető, hogy áprilisban-májusban 20-30 embert fel kell majd vennie az új tulajdonosnak. A hegesztett fémszerkezeteket előállító gyár kapacitása 2008-ig lekötött, döntően német és osztrák megrendelők számára dolgoznak.
Molnár György kitért rá: az IPC-SVG jó nevű cég, szakmailag, minőségileg megbízható, ezért is tudtak megrendeléseket szerezni a felszámolás alatt, és így működő gyárat értékesíthettek. A társaság a pályázati kiírásban meghirdetett 450 millió forint mintegy 80 százalékáért kelt el - közölte a vezérigazgató.