Radikálisan megszigorítja a gyógyszerismertetők, közismertebben orvoslátogatók foglalkoztatását a gyógyszer-gazdaságossági törvény. A jogszabály évente ötmillió forint "igazgatási szolgáltatási díj" megfizetésére kötelezi a gyártókat a gyógyszerismertetők és egymillióra a gyógyászati segédeszközök bemutatói után. Az év közben felvett alkalmazottak után arányosan csökkentett összeget kell fizetni.
A törvény azt is kimondja, hogy éves rendszerességű beszámolókat kell készítenie gyógyszergyáraknak az orvoslátogatók tevékenységéről. A beszámolókban szerepelnie kell például annak, hogy mikor, hol, kiket milyen formában láttak vendégül, mivel támogatták egyes orvosok szakmai előmenetelét.
A gyógyszerismertetők között elterjedt hírek szerint többféle lehetőség is kínálkozik a jogszabályból adódó többletköltségek kivédésére - tudta meg a Napi Gazdaság. A legfontosabb kiskapu a gyógyszerismertetők átminősítése piackutatókká, akiket így nem kell regisztráltatni. A nagyobb cégek várhatóan jócskán csökkentik az orvoslátogatóknak biztosított, eddig akár több százezer forintra rúgó költségkereteket, amelyekből az orvosok továbbképzését - például kongresszusi részvételét -, illetve hatásvizsgálatait támogathatták. További kerülőút, hogy külföldi székhelyű intézményeken keresztül, a magyarországi elszámolást megkerülve, nyújtanak támogatást az orvosoknak, például kongresszusokra hívják őket.
Piaci vélemények szerint az állam igazgatási díjakból származó bevétele végül minden bizonnyal elmarad a korábban kalkulált évi 13,5 milliárd forinttól - közli a lap.
Mind az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (IGYE), mind a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége (MAGYOSZ) megtámadta az Alkotmánybíróságon a gyógyszer-gazdaságossági törvény orvoslátogatókat érintő részét - mondta Székely Krisztina, az IGYE elnöke.
Az viszont biztosra vehető, hogy a jelenlegi 2700-2800 orvoslátogatónál kevesebbet jelentenek majd be a cégek, és több helyen is elbocsátásokat terveznek - áll a Napi Gazdaság cikkében.