2p

Bár az óriásberuházás - elsősorban az időjárás miatt - néhány hetes csúszásban van, azt már tudni lehet, hogy a mintegy fél évig tartó próbaüzemet követően 2011 márciusától termelhet üzemszerűen a Strabag tulajdonában lévő Nostra Cement Kft. új, királyegyházi, évente 850 ezer-1 millió tonna cement előállítására alkalmas gyára.

A társaságnál abban bíznak, hogy mire a termelés felfut, a kelet-közép-európai térségben javulnak majd az építőipar pozíciói és a jelenleginél ismét több cementre lesz szükség, mondta a Napi Gazdaságnak Merkl István műszaki igazgató. Ettől függetlenül már vizsgálják, hogy a baranyai településen készülő cementet - elsősorban depók, úgynevezett relék közbeiktatásával - milyen távolságra tudják majd gazdaságosan elszállítani. Az biztos, hogy a hazai piacon kívül a környező országokat is megcélozzák. Merkl elmondta, hamarosan döntenek arról, hogy ki működtetheti azt az új vasútvonalat, amely a többek között kínai gyártmányú berendezésekkel felszerelt gyárat köti össze Szentlőrinccel, illetve azzal a bükkösdi bányával, amelynek gépesítése épp a napokban kezdődik.

Az új, 230 millió eurós költséggel felépülő cementmű szén- és petrolkoksz-tüzeléses lesz, s az is valószínű, hogy az alapanyagot kezdetben importból, várhatóan Lengyelországból, illetve Ukrajnából szerzik be. A műszaki igazgató ugyanakkor hozzátette, továbbra sem tettek le arról, hogy később a Mecsekben kitermelt szenet használjanak. Elkezdődött a munkaerő-toborzás is. A cementgyár és bánya több mint 130 dolgozót foglalkoztat majd. Többek között diszpécsereket, műszerészeket, villanyszerelőket és gépkezelőket keresnek. 

A Strabag még 2003-ban jelentette be, hogy bükkösdi bányájának mészkővagyonára alapozva cementgyárat kíván építeni a térségben. A beruházást eredetileg a bánya mellett szerették volna megvalósítani, ám a helyiek több népszavazáson is nemet mondtak az üzemre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!