A Magyar Hírlap informaciói szerint több lízingcég is tucatszám vette vissza az autókat nem fizető ügyfeleitől. Több szakértő is úgy véli, hogy a probléma hátterében az erőszakos piacszerzés áll. Amíg néhány éve legalább 20 (de inkább 30) százalék saját erő kellett ahhoz, hogy a többit a lízingcég megfinanszírozza, addig ma saját erő nélkül indul az üzlet.
Az önerő nélküli lízing ugyanakkor a finanszírozást is drágította. Például ha "normál" kamattal minden egymillió forint hitel havi törlesztőrészlete - ötéves futamidőnél - húszezer forint, addig az ilyen akcióknál akár 25 ezer is lehet. Ebből a többletből finanszírozzák a kezdő részletet. Ezért az ilyen konstrukciók szerződései tartalmaznak egy olyan kitételt, amely szerint aki a futamidő vége előtt lezárja a szerződést (vagy mert kifizeti a hátralévő tőkét, vagy mert nem tud törleszteni), annak arányosan ki kell fizetnie a megelőlegezett kezdő részletet - írja a Magyar Hírlap.
A többletfizetés kell a kereskedő jutalékára is. Tulajdonképpen innen indult az agresszív piacszerzés. A finanszírozó társaságok egymásra licitálva ígértek egyre többet minden egyes új ügyfélért, akit a kereskedő megszerzett - áll a Magyar Hírlap beszámolójában. Ezzel együtt csökkent az ügyfelek fizetőképességének vizsgálata. A növekvő költséget és kockázatot a normál kamatok nem viselik el. Ha nem lesz elég olyan ügyfél, aki hajlandó a magasabb kamatot is megfizetni, akkor a finanszírozó kénytelen lenyelni a különbözetet.
Problémás autólízingek
A felelőtlenül folyósított hitelek kezdik megbosszulni magukat, vélik a szakemberek, az ügyfelek egy része ugyanis nem tudják fizetni a lízingelt gépkocsikat.