5p

Még az idén 1100 milliárd forintnyi tőketámogatás áramolhat a magyar gazdaságba 93 pályázat keretében. Ezzel a 2013-ig meglévő 2000 milliárdos forrás 55-60 százalékát még 2011-ben a vállalkozások rendelkezésére bocsátja a kormány - hangzott el az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) pénteki bemutatásán. Mfor.hu-tudósítás.

2014-ig összesen 7000 milliárd forint indíthatja be a magyar gazdaság növekedését: ebből 4500 milliárd forint már lekötött uniós forrás, további 2000 milliárdra pedig még szabadon lehet pályázni. A kormány az Új Széchenyi Tervben egyszerűbb pályázást és régi adósságok valóra váltását ígéri, így például megvalósulhat a Puskás-stadion felújítása és a Moszkva tér megújítása.

Matolcsy: hónapokon belül érezhetően csökkenhet az államadósság

"Az elmúlt fél évben hosszú és rögös utat jártunk be, de el kell ismerni, hogy még hosszabb és rögösebb út áll előttünk" - kezdte előadását Matolcsy György. A nemzetgazdasági miniszter szerint a kormányváltáskor azonnali krízishelyzettel szembesültek, gazdaságtörténeti bravúr, hogy sikerült egy olyan csomagot összeállítani, amivel az elmúlt három évet konszolidálni tudták.

Matolcsy szerint a következő évek az államadósság finanszírozásáról fognak szólni, azok az országok lehetnek a nyertesek, melyek csökkenteni tudják adósságukat. Hazánk az adósság trendjében a fejlődő országok közé fog tartozni, hiszen csökkenteni fogjuk az adósságot.

"Hiába van hazánk államadóssága a GDP 80 százaléka körül, a külső adósságot tekintve valóban a világ tíz legkockázatosabb országa közé tartozunk, mivel a háztartások és a vállalatok is el vannak adósodva.  Ráadásul az adósságon belül a külföldi finanszírozás aránya a világon nálunk a legmagasabb, ami hatalmas kockázatot jelent" - vallotta be Matolcsy. (mfor.hu szerk: bár a Matolcsy György által elmondottakkal nem lehet vitatkozni, az meg kell jegyezni, hogy a CMA DataVision elsősorban az Obrán-kormány költségvetési politikájával kapcsolatos hitelminősítői aggodalmakkal magyarázta azt, hogy hazánk felkerült a tíz legkockázatosabb ország listájára.)

A nemzetgazdasági miniszter hozzátette: az adósság csökkenése akár már a következő hónapokban érezhető lehet, utána pedig a 3 százalék alatti deficittel évről évre tovább csökkenhet az adósság aránya. A miniszter kiemelte, hogy a következő négy évben összesen 7000 milliárd forintnyi uniós forrás áramolhat a magyar gazdaságba, ebből 4500 milliárd már lekötött forrás, további 2000 milliárd pedig még szabadon felhasználható.

Ezzel az összeggel 2013-14-re 25 százalékra lehet emelni Magyarországon a beruházási rátát, azzal pedig már elérhető lesz a 4-6 százalékos gazdasági növekedés.

Idén dőlhet el, milyen lesz a következő tíz év

"2011-ben sokminden el fog dőlni abból, milyen lesz a következő tíz évünk" - emelte ki Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter és Orbán Viktor miniszterelnök. Fellegi szerint az ÚSZT mögött nem csak hagyományos uniós források állnak, hanem az integrált fejlesztéspolitika segítségével a hazai és nemzetközi forrásokat is együtt tudják kezelni.

A miniszter kiemelte: a program alapvető célja a növekedés beindítása és a kkv-k helyzetbe hozása, valamint a munkahelyek megőrzése és új munkahelyek teremtése. A pályázati eljárásban a fejlesztési miniszter azt ígéri, hogy megszüntetik a hosszú bírálati időt és a felesleges papírmunkát, az eddigi 60-80 oldalas pályázati kiírás például 27 oldalra csökken.

"Még az idén 93 új pályázat keretében 1100 milliárd forintnyi tőkejuttatást kapnak a vállalkozások az ÚSZT keretében, ezzel a három évre rendelkezésre álló 2000 milliárd forint 55-60 százalékát még az idén a gazdaságba juttatjuk" - emelte ki Fellegi Tamás.

A miniszter hozzátette: a Széchenyi Terv kiemelten kezeli a közlekedésfejlesztést, a vállalkozásfejlesztést, illetve a zöld gazdaságot. A vállalkozásfejlesztés területén kifejezetten a kkv-k számára testreszabott kiírásokat ígér a kormány, illetve kiemelt szempont lesz a tudomány és az innováció.

Megújulhat a Puskás-stadion és a Moszkva tér

A pénteki bemutatón az idő hiányában csak néhány konkrét tervezett beruházást emelt ki Fellegi a nemzeti programok közül. Így a miniszter szerint az ÚSZT-ben kiemelt figyelmet kaphat például a hídépítés, konkrétan az új komáromi Duna-hidat emelte ki példaként. Emellett fontos cél lesz az integrált autóbusz- és vasúti pályaudvarok létrehozása, mely kapcsolódik a közösségi közlekedés tervezett átalakításához.

Puskás stadion, meglehetősen korszerűtlen.

Fellegi szerint további fontos terület lesz a turisztika és az egészségfejlesztés, ezen belül a Balaton és a Tisza-tó fejlesztése élvez majd kiemelt figyelmet az ÚSZT-ben. Budapesttel kapcsolatban a miniszter kiemelte: a várrekonstrukciót mindenképpen meg fogják kezdeni még ebben a kormányzati ciklusban.

A tudomány-innováció területén a kormány prioritásként kezeli a Zsámbéki-medence további fejlesztését, valamint a szegedi beruházásoknak, melyeknek zászlóshajója a megvalósuló szuperlézer lesz.

További kiemelt tervként a miniszter beszélt a sportfejlesztésekről, melyek keretében már döntés született az új debreceni stadion megépítéséről, valamint folynak a tárgyalások a budapesti Puskás-stadion felújításáról. Ezek mellett szintén a főváros profitálhat abból, ha az ígéreteknek megfelelően megújul a Moszkva tér a Széchenyi Terv keretében.

Színessé varázsolt szellőztetők a Moszkva téren

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!