2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Magyarországon tavaly 21 500 cég szűnt meg, ebből 9200 került felszámolás alá az Opten Kft. adatai szerint.

Hazánkban több mint tíz százalékkal, 9200-ra emelkedett a felszámolás alá kerülő cégek száma 2006-ban - derül ki az Opten Kft. adataiból. Tájékoztatásuk szerint ez nemcsak abszolút értelemben rekord, de a működő vállalkozások arányában is az eddigi legmagasabb, holott a megelőző években lassú mérséklődés mutatkozott.

Az Opten Kft. adatai szerint 2006 végén 465 ezer cég működött Magyarországon, nem egészen tízezerrel több, mint egy évvel korábban. A működő cégek számának növekedése alig két százalékos, ilyen alacsony növekedést korábban nem regisztráltak.

Az újonnan alapított mintegy 31 ezer cég mellett 21 500 szűnt meg, és 14 500 került csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alá. Rekordot döntött a felszámolási eljárás alá vont cégek száma, csakúgy, mint a végrehajtottaké, ez utóbbiak száma 16 ezerről több mint 25 ezerre emelkedett. A csődök száma szokás szerint statisztikailag értelmezhetetlenül alacsony volt, mindössze 22 cég jutott erre a sorsra.

A megszűnt cégek száma mindazonáltal nem 2006-ban volt a legmagasabb, 2002-ben ennél sokkal több, 28 300 cég szüntette be valamilyen formában a tevékenységét.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!