3p

A kínai Martin Motors autógyár azt tervezi, hogy négy-öt év múlva gyárat hoz létre Romániában. A cég romániai képviseletének marketing igazgatója szerint egy olcsó szedán modell gyártását telepítenék Romániába, ami elsősorban a Dacia Logannak teremtene konkurenciát.

Az európai fapados autógyártás fellegvára lehet Románia, ha a kínai Martin Motors autógyár valóban beindítja a termelést az országban. A tervek szerint legkésőbb öt év múlva felépül az olcsó autókat gyártó üzem. A kínai cég elsősorban a francia Renault érdekeltségbe tartozó Dacia Logan számára jelenthet konkurenciát, amely már most is nagyon alacsony áron, egyes modelleket kétmillió forintos ár alatt tud értékesíteni Romániában és a szomszédos országokban.

Jön a Buborék

A kínai vállalat gyártja egyébként azokat a SUV CEO városi terepjárókat is, amelyeknek az értékesítését megkezdte Romániában. Ebből a típusból eddig harmincat autót adtak el, jövőre ötszáz-hatszáz darabot kívánnak értékesíteni a "szalonterepjárókból". A SUV CEO-n kívül decemberben két új autót terveznek piacra dobni Romániában, egy háromajtós, UFO névre hallgató SUV modellt, és egy városi kisautót, aminek Bubble (Buborék) a neve.

A Martin Motors nem az egyetlen kínai cég, amely be akar törni a kelet-európai piacra: két éven belül eláraszthatják a térséget az amerikai Chrysler és a legnagyobb kínai autógyár, a Chery közösen kifejlesztett autói. Erről még a nyáron írt alá megállapodást az amerikai és a kínai vállalat.

Nem fáklyásmenet

A gyártási és forgalmazási együttműködés keretében első lépcsőben a cégek kisebb városi autókat terveznek gyártani, valószínűleg Dodge márkanéven, de később az együttműködés kiterjedhet más Chrysler modellek gyártására is. A Dodge-modelleket Kínában gyártják majd, ellentétben a Bubble kisautóval. A Chery saját márkájú autóit már húsz országba exportálja főként Dél-Kelet-Ázsiába, Afrikába és a Közel-Keletre, az Egyesült Államokban és Európában azonban eddig nem sok sikerrel járt.

Más kínai autómárkáknak egyelőre nem sikerül diadalmenetben betörniük Európába: nyáron a lesújtó töréstesztek miatt vontak vissza Belgiumban egy kínai autómárkát, a Mercedesre emlékeztető Brilliance BS6-ost. Európai fogyasztóvédelmi szervezetek és autóklubok törési tesztjén a modell mindössze egy csillagot kapott a lehetséges ötből. Abban a kategóriában, amelybe a Brilliance-t sorolták, a szokásos értékelés négy-öt csillag.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!