Nagyságrendek
A Jászberényi úti logisztikai központ megépítése előtt a Nagyvásártelep adott helyet a Plus raktárainak. Még csak az új központ falai álltak, amikor megkezdték a Jungheinrichtől beszerzett állványrendszer telepítését. A targoncák nagy részét szintén lecserélték, s a LINDE cég által szállított hűtőt és hűtőtechnikát, valamint egyéb "apró-cseprő" dolgokat is beleszámítva, a beruházás értéke erősen közelíti a 6 milliárd forintot.
November elején hozzáfogtak a raktár feltöltéséhez, majd egyetlen hétvége alatt lebonyolították az átköltözést. A központ összesen 26.770 raklapnyi áru - ebből 23.400 raklap szárazáru, 2.500 raklap hűtött ára és 870 raklap mélyhűtött áru - tárolására képes. Napi kapacitása 2.000 raklap, technológiai háttere pedig akár 250 áruház gyors és hatékony ellátását is lehetővé teszi. Méreteit jól érzékelteti az a tény, hogy egy normál méretű futballpálya 8-szor férne el benne.
A Plus logisztikai lánca, ellátórendszere viszonylag egyszerű. Az új raktár elkészültét megelőző időkhöz hasonlítva a jelentős különbséget lényegében a kapacitások között lévő nagyságrendi eltérés okozza. Akkoriban a termékek mintegy hatvan százaléka jutott az üzletekbe a központi raktár érintésével, s olyan negyven százalék közvetlenül a termelőtől, gyártótól. Mára az előbbi arány kilencven százalékra módosult.
A sortimentet, a boltban tartható áruk összetételét természetesen akkor is, most is a központ határozza meg. A kiszállítások gyakoriságát ütemtervben rögzítették, ami függ az egyes üzletek forgalmától, s hogy száraz, vagy friss áru a szállítandó áruféleség. A régi raktárban annyiban egyszerűbb volt a helyzet, hogy hűtött terület létrehozására lehetőség sem mutatkozott, ezért friss áruval sem kellett "bajlódniuk". Így a járatok értelemszerű átalakítása után a legforgalmasabb boltok hetente négyszer, a kisebb forgalmú, távol eső boltok kétszer-háromszor kapnak árut.
A Plus egyébként nem üzemeltet saját gépjárműparkot - soha fel sem merült ez a gondolat. Magyarországon 1992-es létezésük óta a Transporta Kft. szállítja ki az országos hálózatba tartozó boltokba az árut.
Folytatjuk
Forrás: SCM
Kapcsolódó anyagok
5,5 milliárd forintos logisztikai központot avtott a Plus
Magyarország lehet a Lidl áruházlánc regionális központja
Lidl: logisztikai központ Székesfehérváron
Saját logisztikai hálózatot építenek az üzletláncok
Némileg meglepetést keltett, hogy a Plus Élelmiszer Diszkont Kft. német tulajdonosa, a Tengelmann Csoport 5,5 milliárd forintot beruházva, a Jászberényi úton új raktárbázist és logisztikai központot hozott létre. Az ugyancsak német Lidl pedig tavasszal nyitja meg első boltjait és az ezekhez létesített kiszolgáló logisztikai központot Magyarországon.