Október 28-tól elindítja Budapest és a Frankfurt melletti Hahn repülőtér közötti járatát a Ryanair, jelentette be csütörtöki sajtóbeszélgetésén Tomasz Kulakowski. A légitársaság közép-európai értékesítési vezetője szerint a két célpont között hetente négyszer repülnek majd új, Boeing 737-800-as típusú gépeik.
Sármellék egyelőre törölve
Ezzel párhuzamosan a cég mind a Sármellék-Frankfurt-Hahn, mind a Sármellék-London (Stansted) összeköttetést törli a 2007/2008-as téli menetrendből, tette hozzá az mfor.hu kérdésére Kulakowski. Elmondása szerint ezek a járatok az elmúlt télen "nem voltak túl sikeresek", ezért is döntöttek a szüneteltetésük mellett.
Arról csak később döntenek majd, hogy a 2008-as nyári menetrendbe felveszik-e ezeket az útvonalakat. (Erre egyébként elvileg van esély, hiszen a Balaton még mindig klasszikus nyári turista-desztinációnak számít.)
A mostani bejelentés nyomán 2007 késő őszétől már hat célpont lesz elérhető Budapestről a Ryanairrel, közülük három Angliában (Bristol, East Midlands/Nottingham, Liverpool), kettő Németországban (Bréma, Frankfurt-Hahn), egy pedig Skóciában (Glasgow-Prestwick) található. Érdekesség, hogy a fenti városok nagy részébe csak a Ryanair fog járatokat közlekedtetni Ferihegyről, s mindössze a Budapest-Frankfurt-Hahn szakaszon kell majd megküzdenie egy konkurenssel, mégpedig a Wizz Airrel.
2009-re megelőznék a WizztAz utóbbi vonalon kialakuló párharc valószínűleg csak előjátéka lesz egy hosszabb háborúnak, amely a következő években a Wizz Air és a Ryanair között dúl majd a hazai fapados piacon. Kulakowski kérdésünkre úgy vélekedett, hogy 2008-ban utasszámot tekintve már nagyon közel fognak kerülni a Wizz Airhez, 2009-re pedig meg is fogják előzni vetélytársukat.
Az eddig bejelentett hat budapesti útvonalon összesen 320 ezer utast vár a Ryanair az első évben, azaz mintegy fele annyit, mint amennyi utast (630 ezret) a hazai diszkont piacot vezető Wizz Air 2006-ban Ferihegyről szállított. Annak érdekében tehát, hogy valóban megközelítsék a Váradi József által dirigált fapadost, még az idén újabb célpontokat kellene bejelentenie a Ryanairnek, s ennek a várakozásnak eleget is fognak tenni, fűzte hozzá Kulakowski.
Azt egyelőre még nem tudni, hogy az új budapesti desztinációk között feltűnik-e az eddig Sármellékről elérhető London. A vezető ezzel kapcsolatban utalt arra, hogy a cég éppen a közelmúltban döntött úgy: a túl magas leszállási díjak miatt hét gépét kivonja a londoni Stansted repülőtérről. További lehetséges célpontokról egyelőre nem kívánt nyilatkozni.
Amennyiben a fenti forgatókönyv megvalósul, akkor - ahogy arra korábban Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója is utalt - a magyar légiközlekedési piacon a lengyelországihoz hasonló helyzet alakul majd ki. Ott a két diszkont-cég gyakorlatilag felosztotta egymás közöttt a fapados piacot, s összességében is mindössze a lengyel nemzeti légitársaság, a LOT áll előttük.
SkyEurope: még nincs menetrendAz hivatalosan még kérdéses, hogy a küzdelemben bele tud vagy kíván-e szólni a hazai fapados piacot néhány éve még vezető SkyEurope. Az utasszámban a Wizz Airt még mindig szorosan követő légitársaság eddig cáfolta azt a híresztelést, miszerint ősztől ki fog vonulni Budapestről, vagy legalábbis komolyan csökkenti a desztinációk számát. A cég július elején azt ígérte, hogy néhány héten belül közzéteszi téli menetrendjét, ám tény, hogy honlapján még most sem lehet arra az időszakra budapesti járatokra helyet foglalni.
Wéber BalázsMenedzsment Fórum