Január végén indult el a főleg partnerirodák utazásait értékesítő, 19 éve működő debreceni Red Treff Légi és Utazási Szolgáltató Kft. felszámolása, amelyet egyik partner utazási irodája kezdeményezett. Az egyre növekvő költségek mellett a válság miatt fokozatosan visszaeső utazási kedv tette finanszírozhatatlanná a vállalkozást - mondta a Napinak Török László, a felszámoló Taxco Kft. munkatársa. A cég tartozásáról egyelőre nem áll rendelkezésre információ (ezt januárban a Red Treff jogi képviselője tetemesnek nevezte), azonban érkeztek utasoktól származó igénybejelentések is a felszámolóhoz, amelyek többsége a megváltott utazási utalványok beválthatatlanságához kapcsolódik - tette hozzá Török.
A felszámolás kezdetekor nem volt olyan utazása, ahol külföldön rekedtek volna utasok, meghiúsult utazások azonban előfordultak. A megszűnés öt dolgozót érintett, az ő járandóságaikat soron kívül kifizették. A cég által megkötött hitelszerződések alapján a tulajdonos teljes vagyonát is érintheti a felszámolási eljárás. Az iroda egyre kevesebb utat tudott értékesíteni, ezért januárban bezárta két debreceni és a nyíregyházi irodáját.
A gazdasági válság mellett egyéb tényezők is hozzájárultak ahhoz, hogy a hat évig működő budapesti Plútó Travel Utazásszervező Kft. februárban felszámolás alá került - mondta lapunknak Stieber János korábbi ügyvezető, tulajdonos. A cég más tevékenységgel - masszázsszolgáltatással - összefüggő fejlesztésbe fogott 6 millió forintos beruházással, amelyhez egy bank 35 millió forintos készenléti hitelkeretet ajánlott fel 2008-ban, a későbbiekben azonban - amikor a társaság az összeg egy részét megigényelte volna az új szolgáltatás indítására, marketingjére - visszavonta korábbi ajánlatát.
Az egyébként is nehéz helyzetbe került irodát már nem lehetett megmenteni, forgalma közel a felére esett vissza. Stieber szerint a társaság kintlevősége mintegy 5 millió forintot tehet ki, vagyonnal azonban gyakorlatilag nem rendelkezik (ingatlanait bérelte). A bedőlés során nem merült fel utasokat érintő probléma, mivel az utazásokat viszonteladóként értékesítette az iroda - tette hozzá az ügyvezető. A tulajdonosi kör által tavaly alapított Air Travel Pluto Kft. azonban más felállásban, a lehetőségekhez képest megfelelően működik, az ügyvezető egy személyben viszi az új céget a korábbi költségek közel harmadából - közölte Stieber.
Forrás: Napi Gazdaság