A napokban a MÁV megkapta hitelminősítését a Moody’s-tól, így hivatalosan is megtörtént az első lépés a kötvénykibocsátáshoz vezető úton, jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Heinczinger István. A hitelminősítő intézet BAA1 besorolást adott a MÁV-nak, ami - a vezérigazgató szerint - jobb, mint a térségbeli vasutaké.
A cég a héten tárgyalásokat kezdett egy másik hitelminősítő intézettel, a Standard & Poor's-zal is, amely várhatóan három-négy héten teszi majd közzé jelentését. A hitelminősítő intézetek egyébként a vasúttársaság három éves stratégiája mellett összességében azt vizsgálják, milyen módon térül majd meg a befektetett pénz.
Jövőre indul a kibocsátás
A kötvénykibocsátás a jelenlegi elképzelések szerint 2008 első negyedévében történik majd meg, 15 éves futamidővel, euró alapon, mintegy 75-100 milliárd forint értékben. Mindezt még a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak, valamint a Pénzügyminisztériumnak is jóvá kell hagynia.
Heinczinger István szerint a kibocsátást nem állami garanciával fedezik, így nem fog tovább növekedni a vasúttársaság államilag garantált hitelállománya, ami jelenleg 180 milliárd forintra rúg. A cég hitelállománya összességében 2006-ban 314 milliárd forintot tett ki, ami idén december végére 267 milliárd forintra fog csökkenni.
A pályavasutat fejlesztik
A kibocsátásból befolyó összeget kizárólag beruházások finanszírozására használják majd fel, amik a remények szerint 15 év alatt meg fognak térülni. A pénzt egyrészt pályavasúti munkákra szánják: megszüntetik majd az úgynevezett lassújeleket (egy szakasz bizonyos részére külön sebességkorlátot előíró jelzés - a szerk.) a legforgalmasabb vonalakon. Így várhatóan a jelenleginél kevesebbet fognak késni a vonatok, tarthatóbb lesz a menetrend. A változtatással egyébként – csak az energiaköltségeket tekintve – évi 2,5 milliárd forintot lehet megspórolni a tíz legfrekventáltabb szakaszon, magyarázta Heinczinger. (A lassújelek miatti lassítás, majd újbóli felgyorsítás ugyanis jelentősen növeli a mozdonyok energiaigényét.)
A kötvénykibocsátásból másrészt villamosítási projekteket is finanszíroznak majd, mivel a villamos-üzemmód négyszer olcsóbb a dízel-üzemmódnál. Harmadrészt ebből a pénzből fejleszteni fogják az utastájékoztatási rendszereket, valamint pályaudvarokat újítanak majd fel.
Nullszaldó a MÁV Startnál?
Ami az egyéb célkitűzéseket illeti, a MÁV a 2006-os 83,8 milliárd forintos mérleg szerinti veszteségét 2007-ben 12,1 milliárd forintra kívánja csökkenteni. Igaz, a cég ebbe beleszámította már a Cargo még idén lezáruló privatizációjából befolyó bevételt is. Heinczinger szerint egyébként a kormánynak benyújtott három éves konszolidációs tervben célként szerepel, hogy a személyszállítást végző leányvállalat, a MÁV Start Zrt. 2010-re nullszaldós legyen.
W. B.
Menedzsment Fórum