2p

A legnagyobb pénz- és tőkepiaci szereplők közös szemléletformáló kampányt indítanak, amelynek középpontjában a megtakarításon alapuló öngondoskodás eszméje áll.

A felmérés szerint a gimnazisták hatszor annyian tanulnának pénzügyi ismereteket, mint földrajzot vagy biológiát. A diákok 63 százaléka szerint a pénzügyi ismereteknek a legfontosabb öt iskolai tantárgy között a helye, 61 százalékuk kifejezetten szeretné, ha iskolájában lenne pénzgazdálkodással kapcsolatos oktatás. A diákok 75 százaléka biztosan elmenne egy olyan szakkörre, ahol egy saját vállalkozás beindításáról tanulhatna. Noha a diákok a legfontosabb tárgyak között említik, a pénzügyi oktatás nem létezik alaptantervi szinten Magyarországon. Az Öngondoskodás Alapítvány célja, hogy az alapvető pénzügyi ismeretek oktatása bekerülhessen az iskola falai közé.

A kampányt finanszírozó Öngondoskodás Alapítványt 2003-ban a Budapesti Értéktőzsde alapította. Az alapítvány kuratóriumában a pénz- és tőkepiacok minden szektora képviselteti magát. A banki szférát Cselovszki Róbert, az ERSTE Bank elnök-vezérigazgatója és Lantos Csaba, az OTP vezérigazgató-helyettese képviseli. Dr. Kepecs Gábor, az ÁB-AEGON vezérigazgatója és Gecser Ottó a Credit Suisse vezérigazgató-helyettese a biztosítókat reprezentálja a kuratóriumban, Fatér Gyula, a Budapest Alapkezelő Rt. vezérigazgatója pedig befektetési alapokat képviseli. A részvénypiacok képviseletéről Horváth Zsolt, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója mellett kibocsátói oldalról Straub Elek, a MATÁV elnök-vezérigazgatója, a brókercégek oldaláról pedig Jaksity György, a Concorde Értékpapír Rt. vezérigazgatója "gondoskodik". A testület elnöke Simor András, a Deloitte Rt. elnöke. 2003-ban húsz hazai gazdasági társaság nyújtott pénzügyi vagy szervezeti támogatást az Öngondoskodás Alapítványnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!