2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az uniós csatlakozással korábbi GKM rendeletnél szigorúbb szabályok vonatkoznak a teherautó- és buszvezetőkre annak kapcsán, hogy legfeljebb hány órát vezethetnek.

Május 1-től az eddigi GKM-rendeletet a 3820/85 és 3821/85-ös számú európai uniós rendelkezés váltja. Ezek az előírások szigorúbbak, eddig ugyanis 4,5 óránként minimum 45 perces pihenőt kellett tartani, ám ezentúl az ellenőrzéseknél azt is vizsgálják, hogy egy-egy járművető naponta összesen kilenc órát vezethet, amit hetente legfeljebb kétszer léphet túl úgy, hogy maximum 10 órát ad ki a járművezetés. A kétheti összes vezetési óra, pedig nem lehet több 90 óránál, hat munkanapot számolva egy héten - számolt be a Napi Gazdaság.

A tachográfok és sebességkorlátozók beszerzését, karbantartását, a szabályozás szerinti, esetleges módosítását kizárólag az erre szakosodott cégek végezhetik, amelyekből országosan mintegy 350 működik.

Komoly változást jelent az is, hogy májustól Magyarországon is kötelező az EU-tagállamokban már eddig is használt sebességkorlátozó berendezések alkalmazása. Ez érinti azokat a járműveket is, amelyekbe eddig nem volt kötelező sebességkorlátozó berendezést beépíteni. Ezentúl a 3,5 tonna össztömeget meghaladó belföldön is közlekedő teherautók, valamint a - sofőrrel együtt - kilenc személyt szállító kisbuszok is csak sebességkorlátozó eszközzel közlekedhetnek - áll a Napi Gazdaság beszámolójában.

Kapcsolódó anyagok
Tachográfok és rendeletek
Szigorodnak a követelmények az EU-szabályozás jegyében

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!