4p

Bár hivatalosan még nem kezdődött el a 2010-es választási kampány, a pártok már javában dolgoznak, hiszen alig három hónap múlva az urnák elé járul az ország. Kommunikációs szempontból az idei választás is tartogathat meglepetéseket, újdonságokat, több párt is megpróbálhatja például kiaknázni a közösségi oldalakban rejlő lehetőségeket. Mfor.hu-háttér.

Bár egyelőre lefutottnak tűnik a 2010-es választás, a pártok minden bizonnyal idén is intenzív kampányt folytatnak majd a szavazók megnyeréséért, mozgósításáért. Vannak pártok, melyek kifejezetten a "hangos" kampányban érdekeltek, várhatóan a politikusok új eszközöket is bedobnak majd, hogy minél több szavazatot szerezzenek meg.

Hivatalosan nincs kampány, mégis kampány van

Egyelőre viszonylag csendesnek tűnik a kommunikációs színtér, a nagy pártok néhány óriásplakáton kívül nem nagyon mozdultak rá az idei választásokra. "Bár a hivatalos kampányidőszak addig nem kezdődik el, amíg a köztársasági elnök ki nem hirdeti a választás időpontját, a pártok természetesen már megkezdték a maguk kampányait" - vázolta fel a jelenlegi helyzetet az mfor.hu kérdésére Gulyás Attila, a Political Capital ügyvezető igazgatója.

A szakember szerint hiába tűnik lefutottnak az idei választás, a nagy pártoknak - az MSZP-nek és a Fidesznek - éppen ezért lehet fontos, hogy mozgósítsák szavazótáborukat. "Lehet, hogy a felszínen csendesebb lesz a kampány, mint korábban, de ettől ez az időszak teljesen kampányszerű lesz" - vélekedik Gyulai Attila.

A Political Capital elemzője szerint a kis pártoknak - a Jobbiknak, az MDF-nek és az LMP-nek - éppen az lesz az érdeke, hogy növeljék a választás jelentőségét, ezért tőlük kifejezetten "hangos" kampány várható.

A politikai elemző szerint minden bizonnyal lesznek kampány ellenes kampányok is bizonyos pártok részéről, illetve könnyen elképzelhető, hogy alacsonyabb lesz a részvétel áprilisban, mint az előző két választáson.

A gazdaság lehet az egyik központi téma

Gyulai Attila szerint nyilvánvaló, hogy a válság miatt a választások előtt is a gazdaság lesz az egyik központi téma, emellett a korrupció kaphat központi szerepet a pártok kommunikációjában. "Ennél sokkal érdekesebb lesz, hogy milyen absztrakt, az ország egészével, hangulatával, identitásával kapcsolatos témák kerülnek középpontba" - vélekedik a politikai elemző.

Szerinte kézenfekvő például, hogy a rend és a rendteremtés, az erő és a kormányzati cselekvőképesség megjelenjenek a kampányüzenetekben is, mivel a következő kormánynak nem elsősorban a gazdaságpolitikában kell különböznie a jelenlegitől, hanem a közhangulatot legalább ennyire meghatározó országimázsban, a kormányzáshoz való hozzáállásban.

A Political Capital ügyvezető igazgatója szerint lehetnek olyan pártok, melyek majd kimondottan arra helyezik a hangsúlyt, hogy az ellenfelek mennyiért hirdettek, ezeknél a szervezeteknél felerősödhet a közvetlen kampányeszközök jelentősége. " Jobbik és a Fidesz is arra törekszik majd, hogy olyan kampányeszközöket alkalmazzon, amelyek a párt (az aktivisták) és a választók közötti közvetlen kapcsolatra épülnek, persze ugyanilyen fontos ezek médiabeli megjelenése is" - mondja ezzel kapcsolatban Gyulai Attila.

Arra idén is felkészülhetünk, hogy részünk lesz negatív kampányban, ugyanis az elemző szerint "nincs kampány, nincs politika negatív kampány nélkül". "Nem csupán pozitív jövőképeket, programokat, mosolygó politikusokat kell megjeleníteni, hanem azt is, hogy az egyik párt miben különbözik a többitől" - mondta ezzel kapcsolatban Gyulai.

Bevonhatják az iwiw-et is

"Erősödik az online felületek szerepe, bár ez nem pusztán a kampányidőszakban lesz látható, hiszen már régóta megfigyelhető jelentőségük folyamatos növekedése" - válaszolta Gyulai Attila arra a kérdésünkre, hogy milyen médiumokat preferálhatnak a pártok a kampányban.

"A közösségi oldalakon nyilván erőteljes kampány zajlik majd, hiszen látható, hogy egyes politika szereplők már eddig is ilyen felületeken jelentek meg. A 2010-es kampányban a közösségi oldalak arra lesznek jók, hogy bizonyítsák: a pártok tényleg a minél közvetlen kapcsolatot keresik a választókkal, és tényleg számítanak a választói visszajelzésekre" - vélekedik a szakértő.

Az online felületek mellett Gyulai Attila szerint továbbra is fontos lesz a pártoknak, hogy bekerüljenek a kereskedelmi médiumokba, hiszen ott érhető el a legtöbb választó. Ezen kívül persze nagy szerepe lesz a választókhoz közvetlenül eljuttatott eszközöknek, telefonhívásoknak, szórólapoknak, kiadványoknak is - teszi hozzá.

Beke Károly

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!