Ha egy járókelőt célirányosan, reklámozás céljából szólítanak le nyilvános helyeken és köztereken, akkor az sérti az egyenlő verseny kívánalmát.
Különösen abban az esetben igaz ez, ha első látásra nem derül ki a reklámozó személyről, hogy valójában milyen céllal állította meg a gyalogost, írja a Spiegel a karlsruhei bíróság ítéletére hivatkozva.
Másrészről a bíró azért is a reklámcélból való leszólítás ellen foglalt állást, mivel az "a járókelő személyes szférájába történő, zaklató behatolásnak" minősül. A gyalogosnak ugyanis joga van ahhoz, hogy nyilvános helyeken se zavarják meg nyugalmát.
Az indoklás szerint a magánszféra reklámcélú megzavarását elsősorban nem az egyes esetek miatt kell tiltani, hanem azért, mert félő, hogy engedélyezésük nyomán hirdetők sokasága választaná ezt a reklámmódszert.
Sőt, a versenyben maradás miatt még azok a rivális cégek is követnék példájukat, akik eredetileg nem éltek volna ezzel az eszközzel. Könnyen belátható, hogy ez végül valóban megzavarná az utcákon, tereken közlekedők nyugalmát.
A bíróság mostani döntésével a kölni törvényszék 2001. júliusi ítéletét erősítette meg. Annak idején még a Deutsche Telekom perelt be egy rivális cég telekommunikációs szolgáltatásait közvetítő vállalatot, mivel az utcákon, tereken és bevásárló-központokban szólított le járókelőket, és előszerződéseket ajánlott fel számukra. A bíróság végül az óriáskonszernnek adott igazat.
(Menedzsment Fórum)
Tilos a reklámcélú leszólítás a németeknél
A német szövetségi bíróság keddi döntése szerint a jövőben tilos nyilvános helyeken és tereken marketingcélból leszólítani járókelőket. Az ugyanis a személyes szférába történő behatolásnak minősül.