A szóvivői feladatokat ellátó Török Ferenc 1957-ben született Kalocsán. Diplomáját a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz-földrajz szakán szerezte 1983-ban. A köztéri reklámszakmával 1992-ben került kapcsolatba az Avenir Budapest Kft. területi igazgatójaként. Nyolc évig dolgozott a cégnél, ahol 1994-től 2000-ig ügyvezetői pozíciót töltött be. 2001-től az OSG Hungary kommunikációs igazgatója.

Véleménye szerint a szervezet mindenek előtt a köztéri reklámhordozók elhelyezését szabályozó önkormányzatokkal törekszik együttműködésre, amelyek a jogi keretek adta lehetőségekkel élve településenként eltérő alapelveket alkalmaznak. Az önkorlátozó Szövetség egységes szabályozásra, a szakmai és etikai normák betartására és hangulatos városkép megteremtésére törekszik.
A köztéri reklám területileg jól irányítható, rendkívül hatékony és hatását tekintve mérhető hirdetési forma, ennek ellenére, a szakma elvárásához képest Magyarországon még mindig kis részt hasít ki a reklámpiaci tortából. Az MKRSZ további célja, hogy népszerűbbé tegye a köztéri reklámokat a hirdetők számára, ehhez azonban egységes fellépésre is szükség van.
Hazánkban a köztéri reklámberendezések telepítését az építési törvény szabályozza, amely az önkormányzatokra bízza a helyi normák kialakítását. "Az utóbbi években megszaporodott az illegális hirdetőeszközök száma, sok a szakmai zsargonnal vadplakátnak nevezett hirdetés, ami rontja ágazatunk megítélését, éppen ezért elengedhetetlen, hogy a Szövetség mint érdekképviseleti és -védelmi szerv hatékonyan részt vegyen a jogszabályok érvényesítésében" - hangsúlyozta Török Ferenc.
Az engedély nélkül kihelyezett táblák számának ilyen mérvű emelkedése miatt azok a hirdetési felületek is veszélybe kerülnek, melyeket szabályos engedéllyel építettek a médiatulajdonosok. "A megoldás az önszabályozás, amelynek révén egyrészt elérhető a törvényesség betartása, másrészt nemcsak a fogyasztót, hanem a szakmát is védjük" - emelte ki a szóvivő.
A Magyar Közterületi Reklám Szövetség többek között a köztéri reklámberendezések elhelyezésére vonatkozó etikai kódex érvényesítésével törekszik az etikus reklámozásra. Ez előmozdítja az egységes szabályozást, növeli a köztéri reklámszakma elfogadottságát, és mindenki számára elfogadható városképet teremt.