Kedden a világ egyik vezető sörgyártója, az amerikai Anheuser-Busch (AB) 717 millió dollárt kínált a kínai Harbin Breweryért, harminc százalékkal többet, mint amiről a versenytárs SAB-Miller ajánlata szólt. Az ár olyannyira felülmúlhatatlannak tűnt, hogy a vállalat illetékeseinek már magyarázkodniuk kellett emiatt.
A SAB-Miller még múlt évben szerzett 29,4 százalékos részesedést a Harbin Brewery Groupban, a múlt héten pedig további 29 százalékot kívánt megkaparintani, sikertelenül. Május első napjaiban derült ki, hogy a 29 százalékos részt végül a legnagyobb vetélytársnak számító Anheuser-Buschnak sikerült megszereznie, amely 139 millió hongkongi dollárért ütötte nyélbe az üzletet. A hír hallatán a magyar Dreher tulajdonosa, a kikosarazott SAB-Miller a Harbin összes részvényének megvételére tett 3 milliárd hongkongi dolláros (320 millió euró) ajánlatot, ám a részvényesek ezt is elutasították.
A SAB-Miller és az Anheuser-Busch a kínai sörpiac két legnagyobb külföldi szereplője nem véletlenül folytat kíméletlen harcot a mind nagyobb piaci részesedésért. Kína ugyanis szakértők szerint 2010-ig évi hat százalékkal bővül. Az 1,3 milliárd lakosú Kínában a sörfogyasztás fejenként 19 liter, ami jelentősen elmarad a Dél-Koreában (39 liter), Japánban (53 liter) és Ausztráliában (80 liter) regisztrált értéktől.
Kína a világ legnagyobb, és a legdinamikusabban fejlődő piaca, így aki megszerzi a Harbin-t, a vezető sörgyárat komoly előnyre tehet szert a versenytársakkal szemben, vélik az elemzők. Ezt a kedvező lehetőséget a Harbin részvényesei is érzik, akik visszautasították az Anheuser-Busch ajánlatát, remélve, hogy még fentebb tudják srófolni az árat.
(Menedzsment Fórum)
Kapcsolódó anyagok
Sörháború folyik a kínai piacon
Felfordulás előtt a sörpiac
Tovább küzdenek a világ legnagyobb sörpiacáért
A világ két legnagyobb söripari konszerne, a SAB-Miller és az Anheuser-Busch továbbra is éles harcot folytat egymással a kínai Harbin sörgyár megszerzéséért, noha kedden úgy tűnt az Anheuser ajánlata nyerő lehet.