4p

A ócsai polgármesteri hivatalban történt egyeztetés és a szerda esti fórum sem hozott áttörést a végrehajtás alatt álló FÉG Konvektorgyártó Zrt. és a fizetés nélkül maradt alkalmazottakat foglalkoztatni hajlandó hitelező, az MPF Holding menedzsmentje között. A FÉG igazgatósági tagjai levélben üzentek, a dolgozók háborognak - tudta meg az MTI Ambrus Andrástól a Pest megyei önkormányzat sajtófőnökétől és a dolgozók képviselőjétől.

Ambrus András elmondta, hogy a szerdai fórumon nem jelentek meg a FÉG vezetői, így az összegyűltek csupán a már korábban megtapasztalt helyzettel szembesültek ismét (áll a termelés, március óta nem kapnak munkabért, bizonytalan a jövő, az MPF átvételi szándékát a FÉG elutasította).

A FÉG menedzsmentje nevében Gyarmathy Attila és Ámon Csaba igazgatósági tag május 18-ai keltezéssel levelet írt a konvektorgyár munkavállalóinak, melynek lényege, hogy törvénytelenül járnának el, ha a gyár teljes vagyonát átengednék az MPF-nek.

Az MTI birtokába jutott levélben egyebek mellett az áll: "a törvény a vagyont terhelő zálogjog jogosultjának csak az adós cég vagyonának 50 százalékát garantálja megfizetni, a másik 50 százalékból kell megtéríteni .a munkavállalói követeléseket és az állammal szemben fennálló és a szállítók zálogjoggal nem biztosított követeléseit". A levél aláírói szerint egyelőre felelőtlenség lenne arról nyilatkozni, hogy mikor juthatnak hozzá jogos követelésükhöz a dolgozók.

"Tekintettel arra, hogy az MPF Holding a dolgozókat megalapozatlan ígéreteivel veszélyes mértékben a FÉG Konvektorgyártó Zrt. jelenlegi vezetői ellen hangolta, a dolgozók képviselőit egy másik alkalommal fogjuk egyeztetésre hívni"- írta Gyarmathy Attila és Ámon Csaba.

A FÉG menedzsmentje hangolt minket saját maga ellen, az MPF-nek ehhez a konfliktushoz semmi köze - mondta az MTI-nek a dolgozók szerdán megválasztott képviselője, Bódiné Nagy Johanna, aki szerint a 170 foglalkoztatottat felháborítja, hogy vezetőik nem állnak ki eléjük. Hozzátette: utoljára március 14-én kaptak munkabért, május 10-én pedig gyakorlatilag az utcára kerültek. A helyi képviselő-testület 10 ezer forintos segélyt szavazott meg számukra, ami szép gesztus, de nem oldja meg a családok gondját - fogalmazott. Bódiné úgy tudja, hogy a FÉG már bejelentette a munkaügyi központnál a csoportos elbocsátást, de hogy mikor kapják meg elmaradt bérüket, netán a végkielégítést, az teljességgel bizonytalan. Közlése szerint az MPF 40 dolgozónak ajánlott első körben munkát, miközben kifizetné az elmaradt juttatásokat és a végkielégítéseket is.

Ciprusról azt üzente a FÉG Zrt. tulajdonosa, hogy nem hajlandó figyelembe venni az MPF Holding ajánlatát, miszerint gyorsítanák a végrehajtás folyamatát - tudatta az MTI-vel szerdai közleményében Felcsuti Zsolt, az MPF elnök - vezérigazgatója. Mint írta, a FÉG a múlt évben 1,7 milliárd forint hitelt vett fel a Commerzbanktól, és a hitelt azonnal egy másik - szintén ciprusi - cég felvásárlására fordította. A vállalat helyzete az elmúlt hetekben vált kritikussá, lekapcsolták a villanyt és a gázt is.

A FÉG hitelét megvásárló és a végrehajtást elindító MPF Holding kész átvenni a vállalat irányítását és folytatni a termelést. A mintegy 200 család megélhetését veszélyeztető végrehajtás gyors feloldása érdekében a hitelező együttműködik Bukodi Károly (Fidesz) ócsai polgármesterrel és Szűcs Lajossal, a Pest Megyei Közgyűlés elnökével, aki a választókerület fideszes országgyűlési képviselője.

A FÉG Konvektorgyártó Zrt. Európa egyik jelentős tüzeléstechnikai gyártója. Éves forgalma 6-7 milliárd forint volt a likvid vagyon elvonása előtt. Az MPF Holding a banki hitel átvételével a cég eszközeire, márkanevére és egyéb tulajdonára szerzett bejegyzett zálogjogot.

Az MPF csoport hat magyarországi gyára mellett Kínától az Egyesült Államokig rendelkezik vállalkozásokkal. Az MPF Holding szerszám- és barkácsgép tartozékok gyártója, emellett építőanyag és csiszolószerszám gyártással és kereskedelemmel is foglalkozik.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!