Az európai vállalatoknál tapasztalható tendencia, hogy nőnek a részvényesek jogai a menedzsment hatalmának ellensúlyozására, a könyvvizsgálati és mérlegszabályok pedig szigorodnak, írja a Világgazdaság.
Az egyes EU-tagországokban jelentős elmozdulások történtek az elmúlt években, és ezek tartalma általában a részvényesek jogainak bővítése és a könyvvizsgálati szabályok szigorítása irányába hatott. Ez utóbbit a vállalatok működése körül, és ennek kapcsán könyvvizsgáló cégek működése miatt az elmúlt pár évben kirobbant botrányok indokolják.
A francia parlament tavaly elfogadta az új pénzügyi biztonsági törvényt, amelynek két fő célja a részvényesek információkhoz való jogának biztosítása és a piaci szereplők felelősségének növelése. A francia törvény előírja azt is, hogy a portfóliómenedzser számadással tartozik a részvényeseknek. A vállalatok igazgatótanácsainak taglétszáma limitálttá vált, és a jövőben kötelezővé tennék a tagok fizetésének nyilvánossá tételét.
Nagy-Britanniában szintén szigorúbban ellenőrzik a könyvvizsgáló cégeket, emellett pedig az egyik legjelentősebb változás, hogy a részvényesek egyre inkább részt vállalhatnak a vállalat irányításában, elsősorban azáltal, hogy megbízott útján is szavazhatnak.
Németországban ugyancsak ez év elején született egy törvény a vállalati tisztesség erősítéséről és a részvényesek fellebbezési jogainak megújításáról. A kormány nyilvánosságra hozott két törvényjavaslatot is: a mérlegjog reformjáról és a mérlegbeszámoló ellenőrzéséről. Az előbbi értelmében egy végrehajtó bizottságot állítanának fel, amelynek felelőssége a hibás adatok kiszűrése lenne. A második javaslat a pénzügyi igazgatók és könyvvizsgálók munkájának minőségét kívánja javítani, írja a Világgazdaság.
Új trendek a vállalatirányításban
Az európai vállalatoknál tapasztalható tendencia, hogy nőnek a részvényesek jogai a menedzsment hatalmának ellensúlyozására, a könyvvizsgálati és mérlegszabályok pedig szigorodnak, írja a Világgazdaság.