A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácson keresztül nyújtott új 85 millió forint kölcsön lejárata ez év utolsó napja, és eddig a határidőig hosszabbítja meg a kormány a korábbi kettő, összesen 145 millió forint összegű tulajdonosi kölcsön lejáratát is.
Az újabb kölcsön célja az állam tulajdonában lévő részvények nyilvános pályázaton történő értékesítése, majd az új tulajdonos bevonásával a társaság hosszú távú működőképességének a megteremtése. További cél a márkanév védelme, valamint a munkavállalók továbbfoglalkoztatása.
A gyár az ezredforduló óta veszteségesen működött, az akkori állami vagyonkezelő, az ÁPV Rt. 2005-ig három sikertelen privatizáción volt túl. 2005 nyarán új vezérigazgató került az akkor még részvénytársasági formában működő Hollóházi Porcelán Manufaktúra élére, aki decemberben a dolgozók harmadát, 100 főt bocsátott el. Addigra a veszteség elérte a negyedmilliárd forintot.
A társaság meghatározó többségi tulajdona 2003-ban került a Magyar Fejlesztési Banktól az ÁPV Rt.-hez azzal a feltétellel, hogy a privatizációs szervezet 2005 végéig értékesíti a céget. A Hollóházi részvények 23,61 százaléka a részben ÁPV-tulajdonú Magyar Befektetési és Vagyonkezelő Zrt.-é. A Kőbányai Önkormányzatnak 0,4 százalék, a dolgozóknak pedig 0,35 százalék tulajdona van a cégben. Az állami tulajdonú részvények értékének meghatározására 2006 nyarán írt ki közbeszerzést az ÁPV Zrt.
A következő sikertelen privatizációra múlt év júliusában került sor, mert az egyetlen ajánlattevő a 150 millió forintos limitár alatt tett ajánlatot. Az ÁPV az 534 millió forint jegyzett tőkéjű Hollóházi Porcelán Manufaktúra Zrt. 75,64 százalékát kínálta eladásra. A társaság saját tőkéje 2006 végén 504 millió forint volt, azt az évet 1,025 milliárd forint árbevétel mellett 12 millió forint adózás előtti eredménnyel zárta a társaság.
Ugyancsak tavaly júliusban a felszámoló értékesítette az egykori Hutschenteuther Kft. vagyonába tartozó kisebbik hollóházi porcelánüzemet. A Hutschenteuther Hungária Porcelángyár Kft.-t 200 millió forint jegyzett tőkével az állami Hollóházi Porcelángyár 10 százalékos tulajdoni hányadával alapította a német Winterling Porzellan AG 1996-ban annak a két üzemnek a bázisán, amit az állami cég korábban Szász Endre festőművész számára épített.
A porcelángyár 2007 szeptemberben ötödször kapott Magyar Termék Nagydíjat.