Régen volt ilyen kedves egy miniszter
Ha valaki követi a magyar politikusok megnyilvánulásait, akkor meglepő lehetett, hogy Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter milyen előzékenyen beszélt a hitelminősítőkről, sőt korábban azt is felvetette, ha szükséges, személyesen fogja őket Londonban meggyőzni. A gyenge makrogazdasági adatok (például GDP-növekedés) és az akuttá vált magas költségvetési hiány miatt ugyanis tartani lehetett attól, hogy romlik majd a besorolásunk. Persze elmondható, hogy a világban kettős mérce van, hiszen sok fejlett országhoz képest a GDP-arányos magyar államadósság (2024 végi) 73,5 százalékos szintje nem számít kiugrónak, elég megemlíteni, hogy az EU átlaga 81 százalékos, az Egyesült Államokban 120 százalék feletti az adósság aránya, míg Japánban ez a mutató közel 240 százalékos.
Az a hitelminősítő, a Standard & Poor’s, amelynél a magyar adósság megítélése a legrosszabb, múlt pénteken végül nem módosította az eddigi BBB mínusz besorolást negatív kilátás mellett. Ráadásul ezúttal részletes magyarázatot sem fűztek a döntéshez, pedig tavasszal, amikor negatívra rontották a kilátásokat (ami a gyakorlatban egyfajta utolsó figyelmeztetésnek számít) még 1,5 százalékos gazdasági növekedést vártak az idei évre. Ez szinte biztosan nem valósul meg, hiszen az első félév kifejezetten gyengén alakult, és mind a jegybank, mind az elemzők 0,5 százalék körüli növekedést várnak csak. Az S&P akkor azért tette a magyar adósságot a bóvli kategória előszobájába, mert problémásnak tartották a költségvetési fegyelmet, és a kormány jóval optimistább előrejelzése ellenére az idei évre 4,5 százalékos deficitet vártak. A magyar kabinet ugyan többször módosította a várható hiány mértékét, az év végén könnyen lehet, hogy a hitelminősítőnek lesz igaza, hiszen legutóbbi prognózisában már Nagy Márton is 4,3 százalékos hiányt valószínűsített.
Az idei évben a másik két nagy hitelminősítő is véleményezi még a magyar adósságot, hiszen november 28-án a Moody's, majd december 5-én a Fitch Ratings is publikálja az értékelését, ám ezeknél a szervezeteknél a ratingünk egy fokkal jobban állt eddig is, így aligha kell attól tartani, hogy a bóvli kategóriába kerülnénk.
Óriási költsége lehet a választási ígéreteknek
Vélhetően ez a tény is hozzájárult ahhoz, hogy a közvéleménykutatások szerint hátrányban lévő kormánypártok osztogatással próbálják növelni a népszerűségüket, hiszen a nyár végén bejelentett Otthon Start program után a vállalkozások kedvezményes 3 százalékos hitelét is kiterjesztették. Ugyanakkor ezekről az intézkedésekről elmondható, hogy rövid távon csak kis mértékben terhelik a büdzsét, hiszen a lakáshitelnél idén és részben még jövőre is fedezetet nyújt az adásvételek után fizetendő 4 százalékos illeték. Más kérdés, hogy 2027-től – főleg, ha az infláció és a hitelkamatok nem csökkennek – már érezhető összeggel terheli a költségvetést. A vállalkozói hiteltámogatás esetén pedig az előrejelzések 50-60 milliárdos plusz teherről szólnak.
Sokkal nagyobb lyukat üthet ennél – igaz, a politikai hatásában is egészen más dimenzió – a napokban Lázár János által belengetett 14. havi nyugdíj, amiről csütörtökön már Orbán Viktor is említést tett: nagyságrendileg 650 milliárd forintos plusz tételt jelentene. Más kérdés, persze, hogy mit szól ehhez a gazdasági miniszter, hiszen Nagy Márton korábban kisebb költségvetési hatású ígéretekre reagált úgy, hogy az államcsődöt okozna. Igaz a felvetés nem Orbán Viktortól, hanem Magyar Pétertől érkezett akkor.
Amennyiben ezt kifizetnék, az azzal járna, hogy a jövő évre várt 4 százalék körüli hiány akár még az idei deficit mértékét is meghaladná, feltételezve, hogy a kormány nem vezet be megszorításokat, újabb adókat. Persze ennek a lehetősége nagyon is reális, hiszen 2022-ben is gyakorlatilag egy brutális adóemelést kaptak a nyakukba azok a mikrovállalkozások, amelyek korábban a kata adózási formával éltek. De számos egyéb különadót is bevezetett a kormány az elmúlt években, amelyeket ugyan nem direkt a lakosság kapott, ám a vállalatok – legyen szó a bankokról, biztosítókról, távközlési cégekről, kiskereskedelemről vagy üzemanyag-forgalmazásról – ezt rendre áthárították rájuk.
Miközben nagyon sok alacsony jövedelmű ember van az országban, akik az államtól várnának segítséget az ilyen kiadások növelésének a mostani kormány részéről nem látjuk a bevételi lábát. A Tisza párt tervei kapcsán is vannak kérdőjelek, de az általuk belebegtetett adócsökkentésnél és a nyugdíjasoknak ígért plusz támogatásnál a mérleg másik serpenyőjében legalább ott van egy tervezett vagyonadó, továbbá az uniós pénzek megszerzése. A Fidesz azonban úgy tűnik, hogy nem tudja és már nem is akarja az utóbbi forrásokat elhozni, miközben mélyen hallgatnak arról, hogy milyen új adók bevezetésével biztosítanák az állam finanszírozhatóságát.
Természetesen rövid távon a jövőre várhatóan tovább duzzadó hiányt hitelből is lehet finanszírozni, ennek viszont súlyos költségei lehetnek. Ráadásul a magyar adósság finanszírozása már most is nagyon komoly terhet jelent, és akár a globális, akár a helyi folyamatokat nézzük, nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy hirtelen olcsóbbá válnának a finanszírozási források. Jelzésértékű, hogy az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) október elején az állampapírok kamatait, igaz csak kis mértékben, de emelte. Ami arra utalhat, hogy komoly szükség van a lakossági forrásokra. Tény, hogy a magyar lakosságtól érkező pénzek várhatóan akkor sem fognak elillanni, ha a hitelminősítők értékelése romlana, így valamilyen szinten érthető, hogy ilyen módon erősít az ÁKK.
Mennyi az annyi?
Persze a mostani finanszírozási tervek GDP-arányosan csökkenő deficithez vannak rendelve, így akár a tervektől elmaradó növekedés, akár a prognosztizáltnál nagyobb hiány újabb kihívás elé állíthatja az ÁKK-t. Szerencsére annak elhanyagolható a realitása, hogy nem lesz, aki megveszi a magyar államkötvényeket, ugyanakkor arra sincs garancia, hogy a jövőben – akár a hazai, akár a nemzetközi hitelezők – nem kérnek még nagyobb kamatot. Ez pedig további terhet jelent majd a már most is súlyosnak számító adósságfinanszírozáson túl.
A költségvetés kamatterhei ugyanis nagyon durván megugrottak az elmúlt években, ami mögött két ok húzódik meg: egyrészt a deficit folyamatos magas szintje, másrészt az infláció miatt megugró kamatok. Utóbbi esetében az inflációkövető lakossági állampapírok miatt különösen sokat kellett az államnak fizetni, az év elején fejre állt költségvetési folyamatokat Nagy Márton és az NGM például korábban ezzel magyarázta. (Érdekes lenne megvizsgálni, de cikkünk terjedelmi okok miatt nem kíván kitérni arra a kérdésre, hogy az egyébként tudható mértékű kamatteher vajon miért lepte meg mégis a hazai gazdaságpolitika irányítóit, hiszen a januári és februári kamatfizetések miatt a hiány úgy megugrottak, hogy két hónap után kiderült, képtelen lesz a költségvetés tartani az előző november végén elfogadott hiánycélt.)
Ahogy az a fenti számokból is látszik, a kiadások 2019-hez képest nagyon durván nőttek, de még ezt is meghaladta ugyanakkor a kamatkiadások megugrása. Így az évek során ez a tétel egye nagyobb arányát tette ki a költségvetés kiadásainak. A költségvetési tervek szerint a kamatkiadások jövőre csökkenhetnek, ám ha az egyre durvább választási ígéretcunamit a pártok megvalósítják, az további eladósodottsághoz, majd nagy valószínűséggel ennek folyományaként magasabb kamatkiadáshoz fog vezetni.
Nem kell hozzá mély közgazdasági ismeret, hogy belássuk, amennyiben a költségvetés bevételeit hitelek törlesztésére kell fordítani, akkor más, a választópolgárok számára fontos célokra (oktatás, egészségügy, szociálpolitika, közszolgáltatások, stb.) kevesebb pénz fog jutni. Ha pedig a jövőre hatalomra kerülő régi vagy új kormány konszolidálni szeretné a helyzetet, akkor vagy az ígéreteket nem fogja tudni beváltani, vagy komoly megszorításokat kell érvénybe léptetnie. Így könnyen lehet, hogy a mostani jól hangzó ígéreteket ugyan az egyik kezével a kormány odaadja, a másik kezével viszont adók vagy még rosszabb közszolgáltatások formájában sokkal többet fog visszavenni.
