2p

Németországban a távmunkában dolgozók aránya három év alatt megtriplázódott, s a jövőben további növekedés várható. A trend hátterében a legjobb éveikben járó menedzserek állnak, akiknek az otthon melege biztosítja a maximális produktivitást.

10 év alatt négyszeresére nőhet a távmunkázók száma

Utóbbi megállapítás annál is inkább elgondolkodtató, mivel "a távmunkázók teljesen átlagos munkaszerződéssel rendelkeznek, s ezért a normál munkavállalóhoz hasonló biztonság illetné meg őket" - véli Podewin. Ennek érdekében a BDA - a Német Szakszervezetek Szövetségével (DGB) és az európai partnerekkel együtt - még 2002-ben olyan határozatot fogadott el, amely bizosítani kívánja a távmunkát vállalók szociális- és munkajogainak megfelelő fokú védelmét.

Abban minden munkaügyi szakértő egyetért, hogy a munkáltató a távmunkával közvetlenül nem tud költséget megtakarítani. Sőt, esetenként még többletkiadások is felmerülnek: "Egyes távmunkázónak megmarad az irodai munkahelye, s emellé meg kell számára teremteni az otthoni munkához szükséges technikai feltételeket" - mondja Podewin. Jörn Solbig, az IW munkatársa ezt a jövőbe történő befektetés tipikus példájának tekinti, szerinte ugyanis a távmunkában rejlő lehetőségeket még messze nem aknázták ki. Az ágazat fejlődését hátráltatja, hogy a vállalatoknak jelenleg a legkisebb bajuk is nagyobb ennél.

A szakszervezet ebben, na meg a feszült munkaerőpiaci helyzetben látja a legnagyobb veszélyt: "A szükség a cégeket is találékonnyá teszi. A távmunkahelyeket egy tolvonással megszüntethetik, és az addigi munkatársak bedolgozókként, megbízási szerződéssel fogják ugyanazt a munkát elvégezni. Nyilvánvaló, hogy a vállalatok így bérköltséget takaríthatnak meg" - fejti ki Kairat.

Az aggodalmak ellenére az Empirica Kutatóintézet a távmunka további térnyerését jósolja. Ebben a kérdésben a DGB és BDA is egyetért, sőt várakozásaik szerint Németországban a távmunkázók száma 10 év alatt a mostani négyszeresére fog duzzadni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!