5p

Fehérvári Dávidot, a SmartHub tulajdonosát, a Chameleon okos otthon nemzetközi terjeszkedésért felelős vezetőjét kérdeztük

Két évvel ezelőtt jelentős növekedésre számítottatok mind a hazai, mind a külföldi okos otthon piacon, a várakozásaitokhoz képest hogyan alakult az elmúlt két év?

A social listening felmérésekből kiderült, hogy világszinten sokkal többen és sokkal többet beszélnek az okos otthonokról. Ugyanakkor 2019-ben azt prognosztizáltuk, hogy nemcsak a lakossági érdeklődés nő meg a technológia iránt, hanem a nagy társasházi beruházók is elindulnak az okosítás irányába. Ez a számításunk bejött, egyértelműen látszik, hogy bizonyos építtetők elkezdtek komolyan nyitni az okos megoldások felé. Nem bonyolult rendszereket terveznek be a lakásokba, de a beléptetés, a világítás, illetve a fűtésvezérlés mindenképp felkerült az alapvető igények közé. Ugyanakkor a legérdekesebb, amire talán nem is számítottunk, hogy sokkal nagyobb médiaaktivitást váltott ki a téma 2020-ban, mint előtte bármikor. Ha például az Apple vagy bármelyik nagyobb cég bejelent egy újabb fejlesztés, akkor hetekig az okos otthonoktól hangos a net.

A 2019-es terveitek között a nemzetközi piacralépés is szerepelt, ha jól tudom, túlszárnyaltátok a várakozásaitokat ezen a téren, milyen mérföldköveket hagytatok magatok mögött?

Az akkori tervünk az volt, hogy a kapcsolataink révén megpróbálunk megjelenni ahol csak tudunk. Kint voltunk a CES-en (Consumer Electronics Show, a világ legnagyobb technikai kiállítása, amit minden évben Las Vegasban rendeznek meg, a szerk.), majd első magyar cégként sikerült elnyernünk a kanadai DMZ 4 hónapos akcelerátor programját, amely egyébként a világ első számú egyetemi inkubátorprogramja. Ennek eredményeként, a külügyi szolgálat és a HEPA hathatós támogatásának hála most egy luxus társasházban tesztelik a Chameleon eszközöket. Éppen az engedélyeztetési folyamatok zajlanak, és az a terv, hogy a teljes ingatlan Chameleon okoseszközökkel látják el.

Fehérvári Dávid, a SmartHub tulajdonosa
Fehérvári Dávid, a SmartHub tulajdonosa

A tengerentúlon az okos otthonok piaca óriási? Mi az, amiben a Chameleon újat tudott mutatni, mi győzte meg a kanadai partnereket?

Számukra újdonság volt és nagyon meggyőző érv, hogy a kivitelezési, villanyszerelési munkálatok sokkal egyszerűbbek a Chameleon esetében, mint egy hagyományos okos otthonnál. A másik, ami mellettünk szól, hogy ha már be van szerelve az eszköz, nagyon könnyen bővíthető, nem kell hozzá fúrni-faragni. Ugyanakkor van még egy óriási előnyünk. Start up lévén rugalmasak vagyunk, ha kérnek tőlünk valamit, akkor nem azt mondjuk, hogy nálunk ez nem elérhető, hanem utánanézünk, és megoldjuk. Minden országban más a fájdalompont: Kanadában attól fél a legjobban az építtető, hogy valahol vízkár keletkezik. Erre mi tudtunk ajánlani egy megoldást. A Chameleon ugyanis méri az elfolyt víz mennyiségét, ha valami történtik, akkor a rendszer érzékeli, és képes lezárni a teljes beáramló fővezetéket. A Fülöp-szigeteken, Manilában a földrengésekre kellett valamilyen okos megoldással reagálnunk. A rendszerünk csatlakozik a szeizmográfhoz, és ha egy bizonyos erősség feletti földrengést észlel, akkor azonnal áramtalanít, lezárja a vizet és a gázt. A Chameleon óriási előnye tehát, hogy különböző szenzorokból képes a rendszer információt kinyerni, és ezek alapján reagál az okos otthon.

A Dél-kelet ázsiai régiót említeted, abban a térségben hol és hogyan jelent meg először a Chameleon?

2019-ben a SmartHub egy 10 napos start upoknak szóló üzleti körutat szervezett, Kulala Lumpur és Szingapúr érintésével, amin a Chameleon is részt vett. A külügyi kapcsolatoknak hála  jó üzleti lehetőségek alakultak, vittünk ki eszközt és szerződést kötöttünk alvállalkozókkal is. Jelenleg Malajziában járunk a legelőrébb a nemzetközi piacon, ott építjük a pilot modellt. Hosszú távon tervezünk egy Chameleon irodát, ahonnan stabilan el tudjuk látni a környező országokat.

A 2020-as évben mertetek nagyokat álmodni, mik a rövid illetve hosszú távú céljaitok?

Rövid távon a kanadai projekt lebeg a szemünk előtt, és emellett még több országba szeretnénk projekt alapon kijutni. 11 ország külgazdasági attaséjával vettük fel eddig a kapcsolatot, Norvégiától Kolumbiáig, bizakodók vagyunk ezen a téren. A középtávú terveink között szerepel egy olyan disztribúciós hálózat, amely lehetővé teszi, hogy ne csak projekt alapon tudjunk megrendeléseket teljesíteni. Ehhez a tavalyi évben összeállítottunk egy nagyon komplex anyagot, ez alapján világos milyen lépések mentén tudunk bevonni egy külföldi partnert, teszem azt egy villanyszerelő céget. Tehát a célunk az, hogy a kiemelt országokban legyenek disztribútor partnereink, akik Chameleon eszközöket forgalmaznak és képesek átvenni azt a know how-t, amit mi kiépítettünk. Hosszú távon pedig azt a tematikát szeretnénk erősíteni, amiben országosan is vezetők vagyunk. A Chameleon ugyanis nemcsak lakásokra, hanem komplett társasházakra kínál különféle automatizációkat, ezáltal teljes lakóparkok működését leszünk képesek felokosítani.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!