4p

2015-öt írtunk, és a programozó Jason Citron éppen azon dolgozott, hogy Hammer & Chisel nevű játékával betörjön a videojáték piacra - nem sok sikerrel. A nagy áttörés csak nem akart megtörténni, így a programozó drasztikus döntést hozott: a játékot teljes egészében lecsupaszította, csupán a chatfunckiót hagyta meg, és átkeresztelte Discord névre. A többi már történelem.
 

Az induláskor hat felhasználónk volt, és egyáltalán nem volt biztos, hogy ez az egész működni fog

- mondta egy interjúban Citron. A Discord először kifejezetten rétegalkalmazásként aratott sikereket, a gamer közösségekben, 2020 azonban ahogy mindenhol máshol, az alkalmazás történetében is óriási fordulatot hozott. Míg az otthonról dolgozó felnőttek főleg a Zoomhoz és klónjaihoz menekültek, a fiatalok körében hirtelen elképesztően népszerűvé vált a könnyen használható, több funkciót is adó app, amely nem mellesleg szinte páratlanul jó okostelefonos felülettel rendelkezik.

Az egykori gamer platform ma már mindenkié. (Forrás: Mfor.hu)
Az egykori gamer platform ma már mindenkié. (Forrás: Mfor.hu)

A platformnak ma már havonta több mint 150 millió felhasználója van, ez elképesztő méretű növekedés a 2019-es havi 56 millióhoz képest. A megdöbbentően nemzetközi (a felhasználók 80 százaléka az Egyesült Államokon kívül használja a programot) Discord ma már tényezővé nőtte ki magát, és a korábban csak a videojátékosok által kedvelt alkalmazás szerverei rengeteg érdeklődési körnek helyet adnak. (A Discord minden felhasználója tud saját szervert létrehozni, ahová bárkit meghívhat - a szerk.)

Mindazonáltal más közösségi média platformokhoz hasonlóan a Discord sem kerülhette el, hogy szembenézzen napjaink egyik legkomolyabb kihívásával – az internetes gyűlöletbeszéd megregulázásával. 2017-ben a Charlottesville-ben tartott, végül halálos kimenetelű, neonáci és szélsőjobbos, ’Unite The Right’ felvonulás szervezői a Discordon szervezkedtek, és a platform szinte egyáltalán nem tett a szélsőséges nézetek ellen; csupán a tragédia megtörténte után szigorítottak a moderálási elveken.

A problémát csak részben sikerült orvosolni. Bár az ominózus 2017-es események óta a Discord lényegesen komolyabban foglalkozik a tartalom moderálásával, és Citron szavai szerint az alkalmazottak 15 százaléka ezen a területen dolgozik, még mindig akadnak gondok.

A platform szabályzata szerint a 13 éven aluliak számára tilos a Discord használata, ez a tiltás mégis rendkívül könnyen kijátszható. Mindezek mellett a szabálysértő tartalmak kiszűrésekor a cég továbbra is részben az emberi tényezőre támaszkodik, így előfordulhat, hogy amennyiben a kétes szerver felhasználói nem jelentik annak tartalmát, az érinthetetlenül marad, bármennyire súlyos és gyűlöletkeltő.

Néhány kattintás, és kész is a szerver. (Forrás: Mfor.hu)
Néhány kattintás, és kész is a szerver. (Forrás: Mfor.hu)

Az aggályok tehát nyilvánvalóak, még úgy is, hogy a platform sokat tesz a kétes tartalmak ellen. Legutóbbi átláthatósági jelentésében a Discord közölte, hogy január és június között több mint 400 000 bejelentés érkezett helytelen viselkedésről, ezek körülbelül egyharmada zaklatással kapcsolatos, és több mint 470 000 fiókot és 43 000 szervert tiltott le.

Az üzlet dübörög

A San Francisco-i székhelyű Discord szeptemberben arról számolt be, hogy befektetőktől 500 millió dolláros tőkét gyűjtött be, a PitchBook becslése szerint a cég értéke így 14,7 milliárd dollár. A pandémia egyik nagy nyertesének számító platform emellett megduplázta dolgozóinak számát, több mint 650 főre.

A platform hirdetésmentes, bevételét elsősorban a Nitro névre keresztelt havi előfizetés hozza, amelynek keretében a felhasználók extra funkciókat érhetnek el. A Discord emellett december óta kísérletezik egy újabb funkcióval is, amelynek keretében a szervertulajdonosok fizetőssé tehetik a hozzáférést a többi felhasználó számára, extrém esetben akár havonta 100 dollárt is elkérve: a vállalat az így szerzett bevételekből 10 százalékot tesz zsebre.

A cégnek Jason Citron szerint több kérője is akadt, sok nagyobb techvállalat szeretné magáénak tudni a pandémia egyik legnagyobb sikerét, a rétegplatformból közösségi média tényezővé váló Discordot. 2021-ben a cég több tárgyalási körben egyeztetett a Microsofttal az esetleges felvásárlásról, a hírek ekkor egy közel 10 milliárdos árcéduláról szóltak, ám az alkut végül nem sikerült megkötni.

Egy biztos: bármit is hoz a jövő, a Discord már biztosan sokat köszönhet a járvány időszakának.

(New York Times)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!