2p

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) figyeli az olyan adózók tevékenységét is, akik a bevallásaik alapján folyamatosan veszteségesen működnek, így jutottak el ahhoz a Tüzép-telephez, amely 37 millió forint bevételt titkolt el.

A NAV revizorai többször találkoznak olyan adóbevallásokkal, amelyek alapján a vállalkozó több éven át csak veszteséget termel. Ilyen okok miatt fordult az ellenőrök figyelme a Tüzép-telepet működtető egyéni vállalkozó felé is, aki több mint 30 millió forint veszteséget mutatott ki szja-bevallásaiban.

Ugyanakkor az iratok alaposabb megvizsgálásakor számos jel arra mutatott, hogy a veszteség csak papíron létezik.

Mi lehet gyanús? Fotó: Depositphotos
Mi lehet gyanús? Fotó: Depositphotos

A figyelmeztető jelek között említik a házipénztár tartósan negatív egyenlegét, ez arra utal, hogy a vállalkozó a kiadásait rendszeresen úgy fizette, hogy arra nem volt lekönyvelt fedezete.

Az értékesítési és a beszerzési számlákat összevetve lényegesen nagyobb haszon volt kimutatható, mint amit a könyvelés tartalmazott. Az adatokból kiderült, hogy a cég valójában nyereségesen működött, csak a bevételek jelentős részéről nem adott számlát, és nem is könyvelte le.

A vállalkozó önellenőrzéseket nyújtott be, pótlólag 37 millió forint eltitkolt bevételt vallott be, és közel 10 millió forint adót fizetett meg.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!