2p

A kínai óriásvállalat szerint Washington alkotmányellenesen korlátozza üzleti tevékenységét.

Pert indított az Egyesült Államok szövetségi kormánya ellen a Huawei kínai távközlési vállalat, mert a cég szerint Washington alkotmányellenesen korlátozza üzleti tevékenységét - tudatta a vállalat csütörtökön. A kínai távközlési cég azt kifogásolja, hogy az amerikai kormányzat törvényes eszközzel tiltotta meg a kormányzati szerveknek és ügynökségeknek, hogy olyan cégekkel szerződjenek, melyek a Huawei által gyártott berendezéseket használnak.

"Az amerikai kongresszus sorozatosan képtelen bármilyen bizonyítékkal alátámasztani, hogy miért korlátozza a Huawei termékeit. Utolsó eszközként kénytelenek vagyunk jogi eszközökhöz folyamodni" - idézi a vállalat közleménye Kuo Pinget, a Huawei soros elnökét. Kuo úgy véli, hogy a Huaweijel szembeni diszkrimináció nem csak törvényellenes, de a tisztességes versenynek és így végső soron az amerikai fogyasztóknak is árt.

Sencseni sajtótájékoztatóján Kuo Ping azzal is megvádolta az Egyesült Államokat, hogy feltörte a vállalat szervereit, és jogellenesen hozzáfért a cég elektronikus levelezéséhez.

Donald Trump amerikai elnök tavaly augusztusban iktatta törvénybe a megtámadott rendelkezést. A kínai vállalat egy texasi szövetségi bíróságon adta be keresetét. Bár a cég piaci részesedése elenyésző az Egyesült Államokban, a Huawei úgy véli, hogy a törvényi tiltás ellehetetleníti a párbeszédet Washingtonnal a nézeteltérések tisztázása érdekében.

A magánkézben lévő távközlési óriásvállalat kommunikációs és jogi kampányt is indított az elmúlt hónapokban, mert Washington szövetségeseit is igyekszik rávenni, hogy mellőzzék a Huaweit az ötödik generációs mobilhálózatok kiépítésénél. Washington egy 2017-ben elfogadott kínai törvényre hivatkozik, amely arra kötelezi a kínai vállalatokat, hogy működjenek együtt a kínai hírszerzéssel.

Zsen Cseng-fej, a Huawei alapítója és elnök-vezérigazgatója korábban leszögezte, hogy a cég eddig sem osztott meg, és a jövőben sem fog semmilyen adatot megosztani a kínai hatóságokkal. A Huawei jelenleg a világ második legnagyobb okostelefon-gyártója és a vezető a távközlési berendezések piacán.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!