3p

Méghozzá azáltal, hogy a cégbíróság legfrissebb bejegyzése szerint a BB-t tulajdonló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. feletti állami tulajdonosi jogok az MFB-től Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterhez kerültek.

A cégközlönyben megjelent tájékoztatásból az is kiderült, hogy a BB-gazda Corvinus feletti állami tulajdonosi jogok gyakorlójának megváltoztatásáról már tavaly december 22-én döntés született, csak annak cégbírósági bejegyzése húzódott közel három hónapig. Ez azért érdekes, mert a kormány csak jó egy hónappal később, január 24-én bízta meg Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert, hogy legkésőbb június 30-áig folytasson tárgyalásokat a BB-ben fennálló többségi közvetett állami tulajdon értékesítéséről, minimum 200 milliárd forintért, vagyis amennyit az állam 2015 februárjában fizetett érte.

Megindulhatnak a tárgyalások a vevőjelöltekkel?
Megindulhatnak a tárgyalások a vevőjelöltekkel?

A vevőként szóba jöhető hazai bankok közül többen is nyilatkoztak az előző éves eredményeikről az elmúlt hetekben tartott sajtótájékoztatóikon. Eszerint a K&H tulajdonosát, a belga KBC-t és az Erste Bankot még nem kereste meg Bártfai-Mager Andrea, noha e hitelintézetek már többször is jelezték az érdeklődésüket.

Erre magyarázat lehet, hogy a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter megvárta, amíg a cégbíróság bejegyzi a tulajdonosi jogait. Ezt a feltételezést látszik megerősíteni, hogy a Takarékbank elnök-vezérigazgatója, Vida József a napokban az Inforádió Aréna című műsorában lehetségesnek tartotta, hogy kérőként megméretik magukat a BB privatizációjakor, ha erre lesz lehetőségük.



Jöjjön el a 2019-es év egyik legizgalmasabb KKV-eseményére! Több mint 50 előadó és panelbeszélgetés-résztvevő 5 szekcióban! Hogyan tudják kihasználni a magyar KKV-k a digitalizációban rejlő lehetőségeket, és miből tudják ezt finanszírozni? A geopolitikai kihívások, a Brexit és a kereskedelmi háború tükrében mi vár a magyar KKV-kra?
Néhány név az előadók közül: MAGYAR LEVENTE - Külgazdasági és Külügyminisztérium, miniszterhelyettes - JAKAB LÁSZLÓ - Innovációs és Technológiai Minisztérium, miniszteri főtanácsadó - FÁBIÁN GERGELY - Magyar Nemzeti Bank, igazgató - WOLF LÁSZLÓ - OTP Bank, vezérigazgató-helyettes - JELASITY RADOVAN - Erste Bank, vezérigazgató - BALOG ÁDÁM - MKB Bank, elnök-vezérigazgató - HEGEDÜS ÉVA - Gránit Bank, elnök-vezérigazgató - BÚZA ÉVA - Garantiqa, vezérigazgató - RASKÓ GYÖRGY - agrárközgazdász - SALGÓ ANDRÁS - BMW Group Magyarország - FERNBACH ZOLTÁN - Mercedes-Benz Hungária Kft., Hálózatfejlesztési és tréning igazgató - LAUFER TAMÁS - IVSZ, elnök
*/

Márpedig a Takarékbank szerepvállalása nagyon is elképzelhető, de az mfor.hu korábbi és eddig nem cáfolt értesülései szerint csak a második körben. A BB-t tulajdonló Corvinus megvételének fő esélyesének ugyanis a Mészáros Lőrinc és felesége, valamint tiszakécskei üzlettársa, Szíjj László által együttesen több mint 80 százalékban birtokolt MKB Bank számít. Ha valóban e hitelintézet lesz a befutó, akkor a BB-t magába olvasztó MKB a későbbiekben a Takarékbankkal egyesülhet.

Ez azonban még a jövő zenéje lehet, hiszen egyrészt a Takarékbank most azzal van elfoglalva, hogy – a tavaly november végén meghirdetett stratégiája alapján – 2020. január 1-jével a Takarék Csoportba tartozó takarékszövetkezetek és bankok összeolvadjanak egyetlen univerzális bankká. Másrészt ekkora méretű bankok fúziója általában időigényesebb folyamat, az a nemzetközi tapasztalatok alapján akár évekig is eltarthat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!