A takarmánygyártás során rengeteg különböző alapanyagot használnak fel és egy nagyon energiaintenzív iparágról beszélünk. Hogyan érintette az UBM tevékenységét az iráni háború nyomán kialakuló energiaárrobbanás és felmerültek-e ellátási problémák?
Az energiaárrobbanás eddig nem érintett minket közvetlenül, hiszen az energiaszerződéseinket mindig egy bizonyos ütemezéssel előre kötjük meg, amit a gyártási kapacitásunk alapján jól tudunk kalkulálni. Erre az évre például már teljesen lefedeztük az áramfelhasználásunk nagy részét. Az ellátás is folyamatos, nincs olyan alapanyagunk, amiben bármilyen problémát látnánk. Ez egyrészt azért van, mert egy esetleges forgalomleállás esetére mindig előre készletezünk.
Nem fordulhat elő olyan, hogy nincs legalább két hétre vagy egy hónapra elegendő stratégiai tartalékunk egy alapanyagból. A gyártási mennyiségeket ugyanis muszáj fenntartanunk.
Fotó: Klasszis Média / Dala Gábor
Jó példa erre a Covid időszaka, amikor a járvány miatt a határokat is lezárták. Mi az első 10 cég között voltunk, akik egyedi engedéllyel és külön elbírálással hozhattak be a gyártáshoz szükséges alapanyagokat. Évente nagyjából 1 millió tonna takarmányt állítunk elő, ami naponta 3-4 ezer tonnát jelent. Ha ez a mennyiség kiesne a piacról, akkor azt az egész magyar állattenyésztés megérezné – mondta el laptársunk, a Privátbankár.hu kérdésére Horváth Péter, az UBM Csoport vezérigazgatója.
Beszéljünk a kezdetekről! Annak idején hogyan csatlakozott az UBM-hez?
Egy személyes ismeretség révén kerültem a céghez, az egyik tulajdonos hívott az UBM-hez, miután befejeztem az egyetemet. Első végzettségem szerint erdőmérnök vagyok, de tudtam, hogy nem akarok a szakmában dolgozni. Úgyhogy újra beültem az iskolapadba, majd Budapestre költöztem, ahol végül a munka mellett elvégeztem a mérnök-közgazdász szakot.
1999. január 4-én kezdtem el a cégnél dolgozni, és ahogy mondani szoktam, minden voltam már itt, csak akasztott ember nem. Halliszt, majd fehérjekereskedőként kezdtem, a chicagói tőzsdén is dolgoztam. Később az északi kikötőkön, Amszterdamon, Rotterdamon át hoztunk be szójadarát Dél-Amerikából. Utána a romániai Konstanca is bejött a képbe, a Fekete-tengeren keresztül importáltunk terményeket. 2003-ban váltottam a kereskedelemből a pénzügyi területre.
Fotó: Klasszis Média / Dala Gábor
Mivel Önök az egyetlen szereplők, úgy tűnik, hogy egy iparági sajátosság, hogy a hazai agráriumban nem jellemző a tőzsdére lépés. Felmerül akkor a kérdés, hogy az UBM miért látott benne fantáziát?
Személyesen azt gondolom, hogy a tőzsde a társasági lét csúcsa, non plus ultrája, ahonnan már nehéz továbbjutni. Sokkal nagyobb transzparencia kell, mint egy normál Zrt. esetében, sokkal szabályozottabbá, áttekinthetőbbé válik az egész szervezet. Az a tény, hogy egy cég papírjai kereskedhetők, az összes adatot, pénzügyi eredményt – akár jó, akár rossz – nyilvánosságra kell hozni, a legnagyobb fokú átláthatóságot biztosítja egy vállalat számára.
Külföldi tervek, miért épp Kazahsztán?
Hogyan indult az UBM külföldi terjeszkedése?
A romániai Kerelőszentpálon megépített takarmánykeverő üzemünk volt az első külföldi, zöldmezős beruházásunk. Feltettük magunknak a kérdést, hogy ahelyett, hogy 350-400 kilométerről szállítunk takarmányt mondjuk Erdély közepébe, nem lenne-e célszerűbb odatelepítenünk egy üzemet, ahol ezek a helyi termelők, vevők vannak? Az volt.
Említette, hogy egy külföldi beruházás előtt mindig fel kell mérni a helyi piaci viszonyokat. Ez Kazahsztánban nehezebb feladat volt, mint mondjuk egy európai célpont esetében?
A kazah beruházásnál már túlvagyunk a két éven és most jutottunk abba a fázisba, hogy megvan a helyi partnerünk (a KazFoodProducts csoporthoz tartozó AsiaAgroFood JSC – a szerk.).
Tudjuk, hogy milyen struktúrában szeretnénk a tervezett premixüzemet (a premix, másnéven előkeverék, főként a vitaminok, ásványi anyagok, mikroelemek és egyéb takarmány-adalékanyagok koncentrált keveréke, ami kiegészíti a takarmány tápanyagtartalmát – a szerk.) működtetni, a gyár helyszínét is kijelöltük. Remélhetőleg idén nyáron el tudjuk kezdeni a földmunkákat.
Azért került a képbe Kazahsztán, mert Közép-Ázsia legerősebb gazdaságáról van szó, kifejezetten biztató piaci trendekkel. Nagyon erős kormányzati törekvést látunk az önálló élelmiszerellátás megteremtésére. Az ország még nagymértékben függ az orosz importtól, de ezt szeretnék minél jobban kiváltani.
Fotó: Klasszis Média / Dala Gábor
Az ország lakosságszáma masszívan, évente nagyjából 400 ezerrel nő, lassan elérve a 20 milliót. Emellett az országnak egy hídszerepe is van Kína és Közép-Ázsia, illetve Kína és Európa között. Ez számunkra azért is fontos, mert mi is nagyon sok alapanyagot hozunk Kínából, de még az is lehet, hogy a jövőben exportálni is fogunk oda.
Említette a kínai importot. Arányaiban honnan szerzi be a legtöbb alapanyagot az UBM?
Egy átlag takarmány nagyjából 50 százaléka, kétharmada szemes termény: tehát búza, kukorica, árpa, tritikálé. Ezek nagyrészt Magyarországról beszerezhetők. Ha pedig az aszály miatt mégsem, akkor jellemzően a környező országokból megoldható a behozatal.
A szójadara, mint a takarmány fehérjeforrása, messzebbről jön. Régebben klasszikusan Dél-Amerikából, leginkább Brazíliából és Argentínából importáltunk, de ma már találunk közelebbi piacot is. Ukrajnából ugyanis kiváló minőségű, magas fehérjetartalmú szóját lehet behozni. Ha a takarmánygyártáshoz még felhasznált egyéb mikroelemeket, vitaminokat nézzük, amik akár a premixgyártáshoz szükségesek, akkor viszonylag magas a kínai importunk.
A teljes interjúban elolvashatják, hogyan hat a klímaváltozás az UBM tevékenységére. Az is kiderül, hogy milyen új üzletágat kezdett el kiépíteni a társaság és hogy milyen további tőzsdei tervei vannak.
