2p

A téli átigazolási időszakban a londoni klub több pénzt tapsolt el, mint a másik három topliga összesen.

A Chelsea labdarúgócsapata az átigazolási piac zárása előtt brit rekordot jelentő összegért, 106,8 millió fontért szerezte meg Enzo Fernandezt a Benficától, így összességében már közel 600 millió fontot költött el játékosvásárlásokra a tavaly májusban történt tulajdonosváltás óta.

A londoni klub azután került - 4,25 milliárd dollárért - az amerikai Todd Boehly vezette Clearlake Capital kezébe, hogy az orosz Roman Abramovicsnak 19 év után el kellett adnia, mert az ukrajnai háború kitörése után Nagy-Britannia intézkedéseket léptetett életbe vele szemben.

 

Az új tulajdonosok az elmúlt két átigazolási időszakban nem sajnálták a pénzt az együttestől, 16 futballistát vásároltak, összesen több mint 565 millió fontért. A most bejelentett transzfer mellett két hete az ukrán Mihaijlo Mudrik megszerzése keltett nagy feltünést, hiszen 89 millió fontot fizettek érte a Sahtar Doneck csapatának. Nyáron a Leicester Citytől érkező Wesley Fofana 70 millióba, míg a Brightontól megszerzett Marc Cucurella 63 millió fontba került.

A Premier Leaguecsapataiból is kiemelkedett a londoni klub költése, januárban, és elsősorban a Chelsea a téli átigazolási szezonban rekordot jelentő 815 millió fontot, azaz egymilliárd euró feletti összeget költöttek el az angol élvonalbeli futballklubok.

A Deloitte könyvvizsgáló cég elemzése alapján ennek a 37 százalékát a Chelsea fizette ki. Érdekesség, hogy a Chelsea egyedül annyit költött, mint a négy másik európai topliga, a német Bundesliga, a spanyol La Liga, az olasz Serie A és a francia Ligue 1 egyesületei összesen.

A Premier League-ben szereplő klubok a tavaly januárihoz képest csaknem a háromszorosát költötték el most, a nyári átigazolási szezonnal együtt pedig 2,8 milliárd fontot fizettek új futballistákért, ezzel majdnem egymilliárddal megdöntötték a 2017/18-as 1,9 milliárdos rekordot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!