7p

Ötszázezer forintot kapott idén a felcsúti fociakadémia magánszemélyek felajánlásából, és ez már saját rekord. A hazai fociklubok zömét is verik ezzel az összeggel.

Összesen 65-en gondolták úgy idén, hogy megéri a felcsúti fociakadémiát - A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt - támogatni az adójukkal - derült ki a NAV összesítéséből. Nekik köszönhetően 454 918 forint bevételhez jutott az egykor Orbán Viktor által alapított szervezet.

Ennél többen még sosem támogatták az alapítványt: legutóbb 2014-ben gondolta azt 65 magánszemély, hogy az adójuk 1 százalékának nem lesz jobb helye Felcsútnál. Ők akkor összesen 334 140 forintot hoztak össze támogatásként. Az idei összeg viszont "all-time record", ennél több pénzt még nem ajánlottak fel. A legkevesebb pénzt az első évben szedték össze, alig több mint 152 ezer forintot, a második leggyengébb év pedig 2012, az NBI-be való feljutás éve volt, amikor 55 támogatótól 223 726 forint érkezett az alapítvány kasszájába.

 

Visszakanyarodva a legfrissebb számokhoz, joggal merül fel a kérdés, hogy ez a 65 magánszemély vajon sok vagy kevés?

Ha onnan nézzük, hogy Felcsút több mint 1800 fős település, ahol az átlagkereset is közelíti az országos átlagot, akkor bizony nagyon kevés. Ez alapján gondolhatnánk azt is, hogy a helyiek nem érzik támogatásra méltónak a volt polgármester vezette sportalapítványt. Ha azt nézzük, hogy az utánpótlás nevelésre szakosodott szervezetnél a beszámolók szerint minimum 500 gyermeket képeznek a labdarúgás csínjára-bínjára, akkor szintén nagyon kevésnek tűnik a felajánlók száma. Teljesen kézenfekvő lenne ugyanis, hogy a szülők a gyermekük nevelőegyesületét támogassák. Ugyanakkor a Felcsút a TAO-támogatások legnagyobb nyertese és lényegében számolatlanul ömlik a közpénz az alapítványhoz, vagyis egyáltalán nincsenek rászorulva a magánszemélyektől érkező "aprópénzre". Innen nézve már soknak tűnik a 65 adakozó. Meg úgy is, ha összehasonlítjuk más hasonló tevékenységet végző sportszervezettel, alapítvánnyal.

A NAV által közzétett listából igyekeztünk kigyűjteni minden olyan szervezetet, amely labdarúgással foglalkozik (165-öt találtunk), majd összehasonlítottuk őket a beérkező támogatás nagysága, a támogatók száma alapján. Emellett kíváncsiak voltunk arra is, hogy a támogatók milyen jövedelemmel rendelkezhetnek. Az egy felajánlóra eső felajánlás összegéből visszaszámoltunk egy havi átlagos bruttó bért. Természetesen ez az összeg fenntartásokkal kezelendő, hiszen mint azt nemrég egy másik cikkünkben kifejtettük, az átlagot nagyon könnyen fel tudja húzni egy-egy magasabb fizetés.

Összesítésünk alapján az alapítványok közül magasan a legtöbb felajánlást az Albert Flórián Labdarúgó Utánpótlás és Sportalapítvány kapta: 4,98 millió forintot. A második helyre a Magyar Futball Akadémia Alapítvány került 1,097 millióval, a dobogó harmadik fokára pedig a szigetvári Bódi Focisuli A labdarúgás oktatására Alapítvány, a szervezet 640 ezer forintot kapott.

Némi meglepetésre a negyedik helyezett a Héregi Futball Klub Egyesület lett azzal, hogy 520 ezer forintot kalapozott össze. Felcsút az összegyűjtött támogatás alapján a 8. helyet szerezte meg ezen a listán.

A legmagasabb támogatási összegből azonban nem feltétlenül következik az, hogy az adott egyesület, alapítvány a legtöbb támogatót is maga mögött tudja. Ez alól az első három helyezett kivételt jelent, hiszen

  • az Albert Flórián alapítvány 1029,
  • a Magyar Futball Akadémia Alapítvány 288,
  • a Bódi focisuli pedig 260 magánszemélytől kapta meg az szja 1 százalékát.

Felcsút a 65 támogatójával ezen a 165 szervezetből álló listán a 14. helyet szerezte meg magának. A 4-5. helyeken ebben az esetben is meglepő szervezeteket találunk. 116-116 felajánlás érkezett ugyanis a Héregi Futball Klub Egyesülethez és a Káptalantóti Labdarúgó Klub Egyesülethez. Héreg egy 1031 fős település Komárom-Esztergom megyében, a Veszprém megyei Káptalantótiban pedig még ennél is kevesebben élnek, mindössze 408-an. Csak az összehasonlítás kedvéért:

mindkét település jóval kisebb Felcsútnál, mégis több magánszemély tartja az szja 1 százalékra érdemesebbnek az itteni egyesületeket.

A kőszegi és halásztelki foci a gazdagabbak kedvence

Mint azt cikkünk elején írtuk, a felajánlott összegek és a felajánlók számának segítségével vissza lehet számolni egy átlagos havi bruttó bért. Ez a civil szervezetek támogatottsága mellett a támogatók köréről nyújthat némi információt számunkra.

Ebből a szempontból az élen a Kőszegi Futball Klub áll. Igaz, hogy "mindössze" 128 ezer forintot sikerült idén "összegyűjteni", de az 10 felajánlótól érkezett, vagyis a támogatók átlagos keresete meghaladja a bruttó 710 ezer forintot havonta. A dobogó harmadik fokán a Halásztelki Futball Club áll, a 10 felajánló átlagos fizetése közel 648 ezer forint havonta.

Ennél is rendkívülibb a T-Bálint Labdarúgó Akadémia Sportegyesület helyzete, hiszen bár csak 22 448 forint érkezett hozzájuk az szja-felajánlásokból, de azt két magánszemélynek köszönhetik. Számításaink szerint ők is a bőven átlag feletti bérezésűek közé tartoznak a havi bruttó 623 ezres fizetéssel.

A támogatói kör bérszínvonalát nézve az első 10-ben főként kisebb - alig ismert - egyesületeket találni: a XVIII. kerületi Cabaret Futball Sportegyesület (bruttó 520 ezer forintos átlagbér), a tiszaújvárosi, a nagyatádi, mátrai fociklubok vagy épp a szandai fociegyesület.

A felcsúti alapítvány azért ebből a szempontból is az élmezőnyben szerepel, 65 támogatójuk átlagos bruttó bére az országos és a megyei átlagot is meghaladja, havi 388 ezer forint (évi több mint 4,6 millió).

Ezzel szemben az összeget és a felajánlók számát tekintve legnépszerűbb egyesületeket, alapítványokat sokkal inkább támogatják átlagfizetéssel rendelkező magánszemélyek.

  • Az Albert Flórián alapítvány támogatóinak átlagbére ugyanis bruttó 269 ezer forint,
  • a Magyar Futball Akadémia Alapítvány felajánlóinak átlagbére 211 ezer,
  • a Bódi focisuli esetében pedig ennél is jóval alacsonyabb, 136 ezres átlagról árulkodnak a számok.

Kiemelésre érdemesnek gondoljuk a női csapatot fedő MTK Hungária Futball Clubot, ahova szja-felajánlásokból 4637 forint érkezett idén, egyetlen magánszemélytől, aki bruttó 257 611 forintos fizetéssel rendelkezik.

Az MTK férfi csapatához ellenben jóval több felajánlás érkezik: idén 44-en 176 ezer forintot "dobtak össze", ami azt is jelenti, hogy a felajánló magánszemélyek átlagos bére 222 ezer havonta.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!