3p

A K-Monitor szedte össze az értékeket.

A milliárdos pénzekkel gazdálkodó állami cégek úgy tesznek az őket felügyelő döntéshozók kedvére, hogy a szponzorációs keretükből értelmes célok mellett jelentős összegeket kanyarítanak vitatható társadalmi hasznosságú de nyíltan kormánypárti "civileknek", személyeknek, a K-Monitor pedig megpróbálta összeszedni, a legnagyobb vállalatok mennyi közpénzt juttattak a kormánybarát társaságokhoz.

A Nemzeti Kommunikációs Hivatalhoz fordultak, akiktől csak hónapokon át húzódó levelezés után sikerült megtudniuk néhány információt. Lekérték a költségkeret-terveket a már lezárt, 2017-es évre. Ezekből kiderült, hogy tavaly 103 szervezet jelentett a Hivatalnak, nekik pedig összesen 11.9 milliárd forintos szponzorációs keretet hagytak jóvá (ami nem azt jelenti, hogy ezt az összeget fillérre el is költötték). A K-Monitor az alábbi ábrán gyűjtötte ki a 10 millió felett szponzorálókat:

 

A K-Monitor erre alapozva szeretett volna további információt is megtudni az állami vállalatok szponzorációiról. Kikérték tehát 10 sokat költő, a hírekben is gyakran felbukkanó nagyvállalat (Szerencsejáték Zrt., Vértesi Erőmű, MÁV, MVM, stb.) 2017-es tényleges szponzorációit. Október 24-én aztán meg is érkeztek az amúgy igencsak korlátozottan használható adatok. A gond csak az, hogy a file-okból egyáltalán nem derül ki, hogy a tízből melyik kérdéses állami vállalat szponzorációs igényéről van szó, illetve a három felsorolás között semmilyen összhang nincsen, tehát nem lehet tudni, hogy melyik téma melyik kedvezményezetthez és melyik összeghez kapcsolódik! Az összegek például 4 oldalon keresztül, 6 oszlopban lettek felsorolva, ami kicsit olyan, mint ha a cégek nevét betűnként, ABC sorrendben küldték volna el, vagy a vagyonnyilatkozatoknál az összes gépjárművet külön felsorolnák köbcenti szerint anélkül, hogy tudnánk, kié.

  • Annyi viszont megállapítható, hogy a tételek között erősen láthatóak a kormányzat prioritásai: Pestisrácok (Gerilla Press),
  • Figyelő (K4A Lapkiadó),
  • Mediaworks,
  • egyházi és határon túli szervezetek,
  • kisvárdai egyesületek,
  • cégek pl. AV1 Vagyonkezelő (a vállalatokat 2017-ben felügyelő Seszták Miklós tolta Kisvárdát),
  • sportegyesületek (Videoton, MTK), 
  • Folly Arborétum, 
  • Századvég,
  • Jövő Uniója Alapítvány, 
  • lakitelki Népfőiskola Alapítvány
  • vagy a NER-esek kedvenc helye, az Oxygen Wellness.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!