3p

A mai szavazáson teljesen megújítják a 435 tagú szövetségi képviselőházat, és 100 szenátor közül 35-öt újraválasztanak. Ezen kívül 36 államban kormányzóválasztást is tartanak. 

A négyéves amerikai elnöki ciklus félidejében sorra kerülő, Donald Trump eddigi hivatali tevékenységét értékelő és a második két évet befolyásoló kongresszusi választásokat tartanak  ma  az Egyesült Államokban. Teljesen megújítják a 435 tagú szövetségi képviselőházat és újraválasztják a szenátus tagjainak kevesebb, mint a felét, a 100 szenátor közül 35-öt. Ezen kívül 36 államban kormányzóválasztást is tartanak. 

Az amerikai törvényhozás (kongresszus) kétkamarás: parlamentből és szenátusból áll. A képviselők és a szenátorok együttesen dolgozzák ki és fogadják el a törvényeket, a szenátusnak azonban hatalma van arra is, hogy meghallgatás után elfogadja az elnök által jelölt kormányzati tisztségviselőket és bírákat. 

Jelenleg a kongresszus mindkét háza republikánus többségű, vagyis mindkét ház a republikánus elnököt, Donald Trumpot támogatja. A demokraták abban bíznak - és a felmérések és az előrejelzések is ezt támasztják alá -, hogy többséget szereznek a képviselőházban, és ezzel megakadályozhatják, vagy legalább késleltethetik az elnök egyes terveinek megvalósítását. A többség megszerzéséhez a Demokrata Párt képviselő-jelöltjeinek 23 bársonyszéket kell elhódítaniuk a republikánusoktól. 

Mindazonáltal az amerikai történelemben nem újdonság, sőt, bevált gyakorlat, hogy más párt uralja a törvényhozás egyik vagy mindkét házát, mint amelyik a végrehajtó hatalom (a Fehér Ház) irányítóját adja. Ezt a politikai gyakorlatot megosztott kormányzásnak nevezik. 

A félidős választásokon nem csupán a kétkamarás washingtoni törvényhozást, hanem a tagállamok törvényhozását is megújítják. Igaz, Minnesotában Kansasben, Új-Mexikóban, Dél-Karolinában és Amerikai Szamoán csak a törvényhozás alsóházát, a képviselőházat választják újra, Louisianában Mississippiben, Virginiában és New Jerseyben pedig nem tartanak helyi parlamenti választásokat. 

A választási helyiségek az Egyesült Államok három időzónájában mindenütt helyi idő szerint reggel hét órától este nyolc óráig várják a voksolókat. Egyes településeken már reggel háromnegyed hatkor megnyithatják a helyiségeket, de a voksolás csak hétkor kezdődhet meg. A választási törvény szerint a szavazóhelyiségeknek legalább 13 órán keresztül nyitva kell tartaniuk.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!