A szegedi beruházásához kapcsolódóan a BYD június elején újabb csarnokok alapozására kért engedélyt, amivel szinte megduplázódik a gyár eddig ismert területe - derül ki a Telex vasárnapi cikkéből. A lap az Építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokat Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer (ÉTDR) oldalán fellelhető tervek alapján azt írja: többek között egy 500 méter hosszú és egy 200 méter széles – vagyis 10 hektáros – összeszerelőüzem föld- és alapozási munkái indulhatnak meg hamarosan. Ez eddig a legnagyobb BYD-gyárépület, amiről tudomásunk van.
Ha valóban elkészülne, ez lenne majd a valaha létezett legnagyobb alapterületű szegedi épület.
Hivatalos kínai bejelentés ugyan még mindig nincs, a BYD szegedi gyára a korábbi hírek szerint több év alatt, ütemesen épülne fel, az ipari területet pedig az év végéig adja át a város a kínaiaknak. A gyár első üteme már az alapozásnál jár, és már jövőre legurítanák az első elektromos autókat a szalagról.
Hirtelen felértékelődhet az európai gyártás
Az Európai Unió nemrég jelentette be: amennyiben a kínai hatóságokkal folytatott megbeszélések nem vezetnek megoldásra, az unió ideiglenes kiegyenlítő vámokat vezethet be július 4-től a kínai elektromosautó-gyártókra. Az Európai Bizottság által vizsgált három kínai gyártóra - BYD (17,4 százalék, ez a cég gyárt majd elektromos autókat Szegeden), Geely (20 százalék), SAIC (38,1 százalék) - vonatkoznának egyedi vámok. Más elektromos járműgyártásban érdekelt kínai vállalatra, melyek együttműködtek az uniós vizsgálatban, átlagosan 21 százalékos vám vonatkozna. Az összes többi kínai gyártóra pedig, amelyek nem működtek együtt a vizsgálatban, 38,1 százalék vámot kellene alkalmazni.
Amennyiben az intézkedés az érintett gyártók Kínából importált járműveire vonatkozik, felértékelődhet az európai gyártás szerepe: könnyen előfordulhat, hogy a Szegeden gyártott BYD járművekre nem vonatkozna az extra vámterhelés. Ez nagyobb gyár építését is indokolhatja, amennyiben a számítások arra jutnak, hogy az európai termelés magasabb költségeit kellőképp ellensúlyozzák a vámon, szállításon nyert előnyök.