4p

A vevőkövetelések fedezetére nyújtott finanszírozás 2020 első felében közel 3 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában, miután ez likviditáshoz segítette a cégeket, ami a mostani válsághelyzetben kulcsfontosságúvá vált.

A faktoring akkor szárnyal, amikor a gazdaság – említett lapunk megkeresésére egy hüvelykujjszabályt Deme Géza, a CIB Bank faktoring üzletágának vezetője. Márpedig, ha így van, akkor nem lehetett jó első féléve a vevőkövetelések fedezetére forrást biztosító üzletágnak, tekintve, hogy a hazai GDP 2020 első felében közel 6 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában.

Egy keretszerződés alapján hamar pénzhez lehet jutni. Fotó: depositphotos.com
Egy keretszerződés alapján hamar pénzhez lehet jutni. Fotó: depositphotos.com

Mégsem érvényesült a szabály. A koronavírus-járvány és az annak nyomán bekövetkezett gazdasági visszaesés ellenére ugyanis az összesített hazai faktoring-forgalom az idei év első felében a tavaly január-júniusinál 20 százalékkal magasabb, 1515 milliárd forint lett, míg a finanszírozott állomány 7 százalékkal, 286 milliárd forintról 294 milliárdra emelkedett – derül ki a Magyar Faktoring Szövetség adataiból.

Bármennyire furcsának is tűnhet, Deme Géza szerint pont a Covid miatt felértékelődtek a faktoringmegoldások. Azok ugyanis pont azt tudják orvosolni, ami különösen a második negyedévben hirtelen elhatalmasodott a gazdaságban: a hirtelen fellépett likviditászavart. A cégek ugyanis követeléseik értékesítésével pénzhez juthatnak, így könnyebbé válhat a nekik a szállítók számláinak kiegyenlítése.

A faktoring rugalmasan kialakított finanszírozási forma, amely akár már pusztán a vevőkövetelések fedezetével elérhető. Növeli a beszállítói helyzetben lévő cég likviditását, ezáltal a versenyképességét is. A faktorálás során a bank finanszírozást ad az ügyfél követelésállományára, és akár mentesíti a vevők fizetési kockázata alól is. Ez a finanszírozási forma nemcsak a kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) számára előnyös, hanem akár a nagyobb cégeknek is, hiszen így az igénylőknek nem kell kivárniuk a vevőkkel leszerződött 30-60 nap fizetési futamidőt, hanem a banktól azonnal a pénzükhöz jutnak.

A likviditáshoz jutás állhat a faktoring iránti kereslet növekedése mögött. Az e szolgáltatást igénybe vevő ügyfelek száma nemhogy csökkent volna a járvány hónapjai alatt, hanem még nőtt is. A szakmai szövetség adatai szerint 2020 első felében 2 százalékkal több, 3350 ügyfél használta aktívan a faktoring nyújtotta finanszírozást, mint a 2019. január-június közötti időszakban. Érdekes, hogy bár a gazdasági visszaesés következtében a faktoringcégek meglévő ügyfélállományának a forgalma is csökkent, ezt nagyrészt pótolni tudta az új ügyfelek megjelenése.

Továbbra is alapvetően a kkv-k vették igénybe e szolgáltatást, de akadtak szép számmal nagyvállalati érdeklődők is. Üzletági bontásban: a korábbi időszakokhoz hasonlóan 2020 első felében is az ipari vállalkozások adták a forgalom csaknem felét, míg a mezőgazdaság, az építőipar, a kereskedelem és a szolgáltatás a másik ötven százalékot. A forgalom mintegy kilencven százalékát a belföldi faktoring tette ki, a többit pedig az exportügyletekhez kötődött. 

A féléves adatok alapján Deme Géza arra számít, hogy a hazai faktoringpiac növekedése a második félévben sem törik meg, s ha így lesz, akkor még a tavalyi, amúgy rekordszámokat hozó évet is felül lehet múlni. Köszönhetően a CIB-nek is, amelynek faktoringforgalma már három éve folyamatosan nő, aminek következtében a bank kétszámjegyűre növelte a részesedését a vevőkövetelések finanszírozásának piacán, s jelenleg a harmadik legnagyobb.

Az első félév faktoringpiaci eredménye azért is különösen figyelemre méltó, mert a faktoring nem része az NHP Hajrá gazdaságélénkítő programnak.

Akkor javasoljuk a faktoringot, ha valaki csak a vevőkövetelései fedezetével rendelkezik, de ők jó kockázati minősítésű vevők – mondja Deme Géza. Hozzátéve: a faktoring versenyképes egy hitellel, a feltételei kondíciói egy szabad felhasználású, rövid lejáratú kölcsön kondícióival egyeznek meg. S bár a Magyar Nemzeti Bank előírása alapján egy NHP Hajrá-hitelt két héten belül el kell bírálnia az azt közvetítő kereskedelmi banknak, azért a faktoringátfutási idők sem vészesek. Egy keretszerződés nyélbe ütése ugyan 4 hétig is eltarthat, ám, ha az megvan, akkor annak alapján már napon belül is pénzt kaphatnak az ügyfelek a vevőköveteléseik fedezetére. Ráadásul, a pandémia atekintetben is pozitív hatást váltott ki, hogy ebben az üzletágban is előtérbe került az online ügyintézés, jelentősen csökkent a papírmunka.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!