1p

A vártnál nagyobb lett a bevétele.

Az elemzők által vártnál kevésbé csökkent az Apple amerikai információtechnológiai óriáscég negyedéves bevétele.

Kínában nem megy jól az Apple
Kínában nem megy jól az Apple

Az amerikai vállalat 2019-es pénzügyi évének második, március végével zárult negyedévében 58 milliárd dollár bevételre tett szert. Ez 5 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál, ugyanakkor nagyobb az elemzői várakozások átlagában szereplő 57,4 milliárd dollárnál.

A cég adózás utáni negyedéves nyeresége 11,6 milliárd dollár lett, 16 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál. A március végével záródott három hónapban a részvényarányos nyereség 2,46 dollár volt, nagyobb a várt 2,36 dollárnál.

Az iPhone-készülékek eladásából származó bevétel éves összevetésben 17 százalékkal, 31 milliárd dollárra zuhant. A legjelentősebben Kínában csökkent az eladás, ahol az amerikai cégnek egyre nagyobb konkurenciát jelent több helyi vállalat, mint például a Huawei és Xiaomi.

Az Apple a tavalyi döntésének megfelelően nem közölte, hogy pontosan mennyi iPhone, iPad és Mac készüléket értékesített.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!