6p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Magyarországon több iskolát és szociális intézményt is üzemeltető ciszterci szerzetesrend céges érdekeltségekben is bővelkedik. De hogyan teljesítettek mindezek? 

Az elmúlt időszak talán egyik legmegdöbbentőbb ügye az, hogy a Vatikán is vizsgálódik a magyarországi ciszterci rend pénzügyei miatt. Ahogy arról korábbi cikkünkben részletesebben is írtunk, a Szentszék gyakorlatilag „minisztériumi” szinten avatkozott be, és sajtóértesülések szerint a ciszterciek pénzügyeinek átvizsgálását sürgeti.

A magyar sajtóban is rendkívül nagy visszhangot kapó ügyben központi elem a rendhez köthető cégek gazdálkodása is, így kíváncsiak voltunk arra, hogy milyen éveket tudhatnak maguk mögött, hogyan bánik javaival a szerzetesrend.

Elsőként kezdjük a Ciszterci Vagyonkezelő Kft.-vel. A teljes egészében a Ciszterci Rend Zirc-Pilis-Pásztó-Szentgotthárd Egyesített Apátsága, azaz egyszerűbben fogalmazva a ciszterci rend zirci apátságának tulajdonában álló cég ingatlan bérbeadással és üzemeltetéssel foglalkozik főtevékenysége szerint. A cég a 2022-es évet 64,59 millió forintos árbevétel mellett 13,54 millió forintos profittal zárta, így saját tőkéje 16,54 millió forintra emelkedett. A cégnek ez volt az első nyereséges éve. 

Ahogy az grafikonunkon is látszik, a 2022-es év kiemelkedő volt a vagyonkezelő cég életében, és bár az a beszámolóhoz csatolt kiegészítő mellékletből nem derült ki egyértelműen, hogy mivel magyarázható az, hogy egyetlen év alatt az átlagosan 10 millió forint körül mozgó árbevétel hogyan hatszorozódott meg, 64,59 millió forintra, a válasz sejthető. A választási évben a rend két fenntartott iskolájában is új sportcsarnokot avattak, ezek közül a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban felhúzott szürke betonkocka-sportcsarnok a jelentősebb, amelyet még március végén, közvetlenül a választások előtt adtak át.

Az iskola honlapjára látogatva egyértelműen kiderül, hogy a sportcsarnok és a termek kiadását a fenntartó ciszterciek megbízottja végzi. Ez pedig akár részben megmagyarázhatja azt, hogy miért ugorhatott meg ennyire a vagyonkezelő cég bevétele, ugyanis a Wayback Machine internetes archívumában elérhető korábbi honlapváltozat szerint, egy évvel korábban még minden bizonnyal az iskola saját berkeiben intézhette a kiadást, nem volt nyoma a fenntartó e-mail címének.

A 2022-ben lezajlott másik jelentősebb fejlesztés keretében a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium új sportcsarnokkal és 12 tanteremmel is bővült, az iskola honlapján nem találtunk a budapesti iskola csarnok- és terembérleti oldalához hasonló szegmenst.

Veszteségek hegye a sörfőzdében

Az apátsági sörfőzdéknek alapvetően igen komoly történelmi hagyománya van – a Zirci Apátsági Manufaktúra Kft. 2015-ös alapítása óta azonban nem igazán tud megfelnőni a történelmi örökséghez. A sörfőzde veszteséget veszteségre halmoz, 2022-ben 46,85 millió forintos mínusz jött össze 65,27 millió forintos árbevétel mellett. (Mondjuk a veszteség a hazai sörfőzdék körében cseppet sem különös - a szerk.)

Az, hogy az évek alatt összeszedett veszteségek miatt brutális, 411 millió forintos mínuszba forduló eredménytartalékot felmutató cég saját tőkéje miért nem fordult mínuszba, a 463 millió forintos lekötött tartalék magyarázza, ennek pontos mibenléte azonban a beszámolóhoz kapcsolt dokumentumokból nem derült ki.

A sörmanukfaktúra egyébként rendkívül mértékben el is adósodott, bár hosszútávú kötelezettségei nincsenek, egy éven belül több mint 281 millió forintot kellene visszafizetnie – ennek az oroszlánrésze, 271 millió forint, a kiegészítő melléklet szerint ’rövid lejáratú kötelezettség, kölcsön’.

Akadt azért érdekesség a sörfőzde életében a tárgyévben. A zirci apátság a honlapján is beszámolt arról, hogy a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális fővárosa-programsorozat hivatalos sörét Zircen alkották meg, a 2023 névre keresztelt, a leírás szerint „citrusos-bodzás ízvilágú, világos belga élesztővel erjesztett” italt a szintén nemrég megnyitott apátsági vendéglőben, az Apátsági Sörház 1735-ben mutatták be.

Mi a helyzet a többi céggel?

A leginkább szem előtt lévő cégek között akadnak más ciszterci vállalkozások is, ezek évről-évre viszonylag stabilan teljesítenek. A Ciszterci Látogatóközpont Üzemeltető és Szolgáltató Kft. egyebek mellett a zirci ciszterci látogatóközpontot üzemelteti, méghozzá elég sikeresen, hiszen 2022-ben 21,6 millió forintos profittal zárt, 91,4 millió forintos árbevétel mellett. Az érdemi kötelezettségekkel és követelésekkel nem rendelkező vállalkozás a 2020-as üzleti év óta rohamosan növeli eredményeit, a profit gyakorlatilag megötszöröződött 2020 és 2022 között.

A zirci apátság egy korábbi képen. Fotó: Depositphotos
A zirci apátság egy korábbi képen. Fotó: Depositphotos

Ahogy az a Válasz Online e témában írt cikkéből is kiderült, szintén zirci tulajdonban van az a Pelso Estate Kft., amely a balatonalmádi Ciszterci Rekreációs Központot üzemelteti, ahová a portál cikke szerint szinte kötelezően küldték a fenntartóhoz tartozó iskolákat táboroztatni. Ami biztos, hogy a rekreációs központ honlapja szerint továbbra is lényegében rendezvényközpontként és szállodaként funkcionál, gyerektáboroztatás mellett esküvői helyszínként, és konferenciaközpontként is ajánlgatja magát. Az üzlet pedig megy, a 2012 óta létező, de aktívan csak 2021-től működő cég tavalyelőtt elért 8,43 millió forintos profitja a tárgyévre már 27,09 millió forintra ugrott, míg árbevétel 86,9 millióról 132,42 millióra. A befolyt eredményt a fejlesztési tartalékba helyezték az alapítói határozat szerint, a társaság eredménytartaléka azonban így is mínuszban van. Ez azzal magyarázható, hogy a központ megnyitásáig a cég nem hozott bevételt.

A szerzetesrendhez köthető cégek közül említésre méltó még a Ciszterci Mezőgazdasági Kft. A főtevékenysége szerint marhatenyésztéssel foglalkozó, de egyébként székhelye szerint az apátság címére bejegyzett cég 871 ezer forintos veszteséget termelt a tavalyi 47,2 millió forintos mínusz után. Az évek óta csak párszázezres árbevételt elérő cég több mint 143 millió forinttal tartozik egy kapcsolt vállalkozásnak.

Vizsgálódik a Vatikán

Az a május közepén kelt döntés, amelyet a Válasz Online is idézett, amellett, hogy Mauro-Giuseppe Lepori ciszterci generális apátot pápai biztosnak nevezte ki a Zirci Ciszterci Apátság élére, valamint társbiztosként Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapátot és Horváth Olga kismarosi apátnőt rendelte, egyebek mellett felfüggesztette Bérczi L. Bernát apátot, és Grónai G. Damjánt, a fentebb említett vagyonkezelő cég első emberét is. A portál forrásai megerősítették, hogy a Vatikán elsősorban a rend pénzügyeire kíváncsi, és azt várja, hogy egy nemzetközileg jegyzett könyvvizsgáló világítsa át az apátságot.

Az, hogy a leadott beszámolókban szereplő számok mennyire fogják megnyugtatni a szentszéki felügyelőket, minden bizonnyal csak a vizsgálat lezajlása után derül majd ki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!