7p

Azt már eddig is tudtuk, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. irányítását kívánják megszerezni. Azzal az ígérettel, hogy ügyfélkörüket az egyesülő három bank - Takarékbank, MKB és Budapest Bank - mintegy 1,9 milliós klientúrájával jelentősen bővítsék. Aminek jótékony hatása a hosszú évek óta mélyen a kibocsátási árfolyamuk alatt lévő CIG-részvények árfolyamában is megmutatkozhatna. Most a Mészáros Lőrinc cégbirodalmába tartozó Opus Global Nyrt. azt is megnevezte, kiket távolítananák el a cég vezető testületeiből, s a saját embereik közül kiket tennének a helyükre.

Az már korábban ismertté vált, hogy a Mészáros Lőrinc cégbirodalmához tartozó Opus Global Nyrt. kezdeményezte a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. rendkívüli közgyűlésének összehívását, mint a cég közel 25 százalékos tulajdonosa. Arra hivatkozva, hogy az Opus és a CIG közötti tárgyalások nem vezettek eredményre az egymásban lévő tulajdonrészek átrendezéséről. Ugyanakkor az Opus azt is közölte, hogy – mint ahogy fogalmaztak – „számos ponton lát olyan személyi, működésbeli tényezőket, amelyek javítása a CIG Nyrt. fenntartható, a felügyeleti hatósági elvárásoknak is mindenben megfelelő üzletmenete és így végső soron a részvényesi értékmaximalizálás szempontjából kiemelten fontos”. Egyúttal igazgatósági, felügyelőbizottsági és auditbizottsági tagok visszahívását, s a helyükre új tisztviselők megválasztását is indítványozta.

A rendkívüli közgyűlést a CIG igazgatósága augusztus 14-ére trombitálta össze, most pedig az Opus konkretizálta a javaslata hátterét. A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett dokumentum szerint „A Társaságnál és a CIG EMABIT-nál végbemenő negatív irányú üzleti folyamatok – egyebek mellett – a Társaság egyes vezető tisztségviselőinek nem kellő körültekintéssel és nem a Társaság érdekeinek elsődlegessége alapján végzett tevékenységére vezethetők vissza, amelyet a felügyelőbizottságnak kellett volna ellenőriznie. A megjelölt felügyelőbizottsági tagok azonban – az indítvány benyújtásakor MNB engedélyezés alatt álló dr. Kerekes Sándor kivételével - elmulasztották az ezzel kapcsolatos kötelezettségeiket, továbbá kellő biztosítási tapasztalattal nem rendelkeznek.”

Csaknem teljes sorcsere
Csaknem teljes sorcsere

A „negatív irányú üzleti folyamatok” alatt az Opus a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. leányvállalatát, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt.-t (EMABIT) érintő, az olasz szerencsejátékhoz kapcsolódó biztosításokat érintett visszaéléseket értette, amelyek következtében a CIG-nek jelentős vesztesége keletkezett. Ennek mértékét 2019. szeptember 25-én 670 millió forintra becsülték, emellett a biztosító korábban már elszámolt 692 millió forintot.

Erre hivatkozva kezdeményez tehát az Opus személyi változásokat. A CIG hétfős felügyelőbizottságából (fb) öt tagot hívna vissza. Köztük az elnököt, Bayer Józsefet, akinek érdekeltsége, a Vinton Vagyonkezelő Kft. a legnagyobb, 13,08 százaléknyi CIG-részvényes. (Bayer József a legutóbbi időkig a magyar média egyik legfajsúlyosabb és legbefolyásosabb szereplője volt, 1989-2019 között ő irányította az Axel Springer Kiadót.)

A részvényes határozati javaslataihoz fűzött indokolásokkal a CIG regnáló igazgatósága és felügyelőbizottsága sem ért egyet, az indokolásokban foglaltakat teljes mértékben vitatja és visszautasítja – fűzte hozzá álláspontját a két testület a közgyűlési előterjesztésekhez.

Az fb két tagja maradna, kettő pedig újként csatlakozhat. Az egyik maradó Tima János, Alcsútdoboz fideszes alpolgármestere, akit már az Opus delegált a CIG fb-jébe, 2019. júniusában. Ő Mészáros Lőrinc bizalmi embere, több cégében is szerepet vállal. Például 2019 áprilisa óta a TV2 Média Csoport vezérigazgatója, emellett másik két kormánypárti média, a Lánchíd Rádió és Heti Válasz tulajdonosa. A másik maradó Veisz Ákos, aki korábban az ugyancsak Mészáros Lőrinc cégbirodalmához tartozó MKB Bank stratégiai és üzleti szolgáltatások ügyvezető igazgatója volt, jelenleg a tavaly alapított Danube Capital R&A Zrt. vezérigazgatója.

A két új tag Dakó Gábor és Vada Erika. Közülük Dakó neve ismertebb. Ő éveken át a pénzügyi felügyeletnél dolgozott – diplomája megszerzését követően még az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyeletnél helyezkedett el, majd a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél, illetve a Magyar Nemzeti Bankban a tőkepiaci ágazat vizsgálati területeit, illetve a kibocsátói és kibocsátási területeket vezette, 2018-ig az MNB Tőkepiaci és piacfelügyeleti igazgatója volt. 2019. júliusától az Opus Global társaságirányításért felelős vezérigazgató-helyetteseként felel a társaság tőkepiaci, befektetői kapcsolataiért, és koordinálja a holdingként működő cég tőkepiaci működését és kommunikációját. 

Vada Erika a Magyar Könyvvizsgálói Kamara elnökségi tagja, a Prim-Audit 2005 Könyvszakértő és Adótanácsadó Kft. alapítója, jelenleg minősített többségi (azaz legalább 75 százalékos) befolyású tulajdonosa.

Ugyanakkor az Opus nemcsak a CIG fb-jét, hanem az igazgatóságát (it) is átszabná. A hatfős testületből négy tagot hívna vissza: az elnököt, Király Máriát, a vezérigazgatót, Kádár Gabriellát, az ő helyettesét, Barta Miklóst, valamint Horváth Gergely Domonkost.  

Itt is ketten maradnának, de csak egy új tag jönne. Az egyik maradó Bogdánffy Péter, aki a néhai Brokernetnél volt vezérigazgató 2012-13-ban. Fedák István pedig annak a Keszthelyi Holding Zrt.-nek a jogi és pénzügyi vezérigazgató-helyettese, amelyet a névadó, Keszthelyi Erik alapított, s amely cég fő érdekeltsége, a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. gőzerővel terjeszkedik, 2018 márciusa óta pedig az üzletrészei felét már Mészáros Lőrinc és felesége birtokolja.  

Az it-ben új arcként Ódorné Angyal Zsuzsanna, az Opus Global operatív vezérigazgató-helyettese tűnhet fel.

Mivel a CIG-ben az Opus Global részesedése nem éri el a 25 százalékot, ahhoz, hogy a javaslatai átmenjenek, maga mellé kell állítania a többi részvényest. Mindenekelőtt annak a Bayer Józsefnek a cégét, akinek fb-elnöki leváltását kezdeményezi. Bayer Vinton Kft-je mellett csak két ismert tulajdonosa van a CIG-nek, miután a törvény szerint csupán a legalább 5 százalékos pakettel rendelkezőknek kell nyilvánosan felfedniük a kilétüket. Az egyik a tőzsdei befektetésekben régi motorosnak számító Móricz Gábor, 5,29 százalékos pakettel, a másik a Kaptár Befektetési Zrt., amely a 2019-es éves beszámolója szerint 48 tulajdonossal rendelkezik, ebből 3 társaság és 45 magánszemély. Egyiküknek sincs meghatározó részesedése, 10 százalékot meghaladó tulajdona is csak Móricznak (22,5 százalék). Rajtuk kívül a CIG-részvények több mint felének a gazdája nem ismert. Az ő meggyőzésük folyik most, de – mint az ügyekre rálátó forrásunk megjegyezte – aligha kétséges, hogy nem mennek szembe Mészáros Lőrinc embereinek akaratával. Már csak azért sem, mert adnak esélyt arra, hogy bejön az a terv, amelyre alapozza a CIG hatalomátvételét az Opus: a barátinak számító, egyesülő három bank – Takarékbank, MKB és Budapest Bank – 1,9 millió ügyfelének teríthetik majd a biztosításaikat, ami jelentősen megdobhatná a cég árbevételét és a nyereségét is, ez pedig az évek óta mélyen a kibocsátási ár alatt lévő CIG-részvények árfolyamát is feljebb húzhatja.

A rendkívüli közgyűlés egyébként Móricz Gábor indítványát is megtárgyalja majd, amelyet azonban a személycserékkel szemben az igazgatóság támogat. Ez azt célozza, hogy a CIG 9,44 milliárd forintos alaptőkéjét jelentősen, közel 6,33 milliárddal, 3,12 milliárdra szállítsák le. Ami első ránézésre azért meglepő, mert – ahogy azt lapunk megírta – június végén még arról számolt be a cég, hogy ugyanennyivel emeli a tőkét. Azaz, ha a közgyűlés áldását adná a csökkentésre, akkor az alaptőke csak visszaállna az eredeti szintre. Erre a két lépésre – kicsit leegyszerűsítve – azért volt szükség, hogy a tőketartalékban lévő összeg átkerüljön az eredménytartalékba, s a cég tudjon fizetni például osztalékot, amit a tőketartalékból nem tehet meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!