2p

Arról azonban Balog Ádámnak, a három érintett bank - Budapest Bank, Takarékbank, MKB - közül az utóbbi vezetőjének nincs tudomása, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) már meg is adta volna az engedélyt. Mindenesetre azt valószínűsítette, hogy ez nem fog sok időbe telni.

Ezt lapunk kérdésére Balog Ádám azon a sajtótájékoztatón közölte, amelyen bejelentették: az MKB Bank 2016. január 1-jén kezdődött szerkezetátalakítása 2019. december 31-én befejeződött.

A szanálási eljárás indulásakor az MKB vállalta az átfogó szerkezetátalakítási terv végrehajtását, az állami támogatásból eredő versenytorzító hatások korlátozását, valamint a hosszú távú életképesség biztosítását célzó kötelezettségvállalási keretrendszer teljesítését.

Óriási nem termelő állománya volt az MKB-nak, magas költség mellett, ezért az volt a cél, hogy egy kisebb, hatékonyabb bank legyen, kisebb mérlegfőösszeggel, létszámmal, fiókhálózattal, marketing-kiadással - idézte fel Nyemcsok János, az EU-vállalások teljesítéséért felelős vezérigazgató-helyettes.

Ez sikerült is, a nem teljesítő hitelek állománya például a 2015-ös 263 milliárd forintról 2020 első negyedévének végére 41,5 milliárdra csökkent. Mint ahogy az a vállalás is teljesült, hogy a mérlegfőösszeget több mint 2100 milliárdról 1830 milliárd alá kellett vinni négy év alatt.  

A 17 pontos kötelezettségvállalás folyamatos teljesítésével párhuzamosan az MKB Pénzügyi Csoport megerősítette a kockázatkezelését, fokozta eredménytermelő képességét, költséghatékonyabbá tette szervezetét és fiókhálózatát, új digitális stratégiát alkotott és hajt végre, továbbá a részvényeit napra pontosan egy éve bevezette a Budapesti Értéktőzsdére - emelték ki a bank vezetői. Hozzátéve: a prudensen működő, kiemelkedő tőke- és likviditási tartalékokkal rendelkező, válságálló intézménnyé fejlesztett MKB Bank évről évre javuló teljesítményt mutatva, mint arról beszámoltunk, rekordnyereséggel zárta a 2019-es évet.

Kérdésre válaszolva Balog Ádám elmondta, hogy a koronavírus-járvány ellenére az MKB nyereséges lehet 2020-ban. Lapunk érdeklődésére pedig kijelentette, már beadták az MNB-hez a Magyar Bankholding Zrt. alapítási kérelmét, amely a Budapest Bank, az MKB és a Takarékbank egyesülését lesz majd hivatott előkészíteni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!