A cikk eredetileg a G7-en jelent meg.
Bespájzolhatnak adókedvezményből
A tao-rendszer működésének lényege leegyszerűsítve az, hogy a nyereséges vállalatok a profitjuk utáni adót nem az állami költségvetésbe fizetik be, hanem az általuk kiválasztott sportszervezeteknek utalják át. Első lépésként a támogatásra vágyó klubok készítenek egy programot, amit benyújtanak az adott sportág szövetségének, amely elbírálja az igényeket. Ha úgy ítélik meg, hogy a program összhangban áll a sportág fejlesztési terveivel, akkor jóváhagyják azt. Ugyanígy zajlik a történet a támogatásra szintén jogosult szövetségeknél is, azzal a különbséggel, hogy ők az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) küldik a programjaikat.
Ha a szaktárca vagy a szövetség rábólintott a fejlesztésekre, akkor az érintett szervezetek elkezdhetnek kalapozni a nyereséges cégeknél a tényleges támogatásért. Ha egy céget sikerül rávenniük erre, és az átutal egy bizonyos összeget nekik tao-támogatásként, akkor az adott vállalat egy úgynevezett támogatási igazolást kap. Ezt kell lengetni a NAV-nál, amikor az adóbevallást leadják, hogy a költségvetésbe már ne kelljen még egyszer befizetni ugyanazt az összeget.
Igen ám, de a jogszabály szerint a támogatásért járó (igazoláson szereplő összegű)
adókedvezményt nem csak abban az évben lehet igénybe venni, amikor maga a támogatás történt, hanem a következő nyolc évben bármikor.
Így ha egy cég valamilyen olyan más okból jogosult adókedvezményre (például egy beruházás vagy kutatás-fejlesztés miatt), ahol csak kevesebb ideig érvényesítheti ezt, akkor a tao-igazolást valószínűleg elteszi ínségesebb időkre. Ezzel a lehetőséggel pedig, úgy tűnik, elég gyakran élnek is a vállalatok.
Sokéves tartozását rótta le a minisztérium
Ez a viszonylag komplex folyamat az oka annak, hogy miért kering több (egyébként kivétel nélkül százmilliárdos nagyságrendű) szám a sport tao-támogatásának mértékéről. Egyrészt ugyanis van az az összeg, amit az adott évben jóváhagytak a kluboknak és a szövetségeknek, van az, amit ebből a keretből sikerült tényleges támogatásként lehívni, és van az, amit a cégek ebből a támogatásból az állam felé érvényesítettek.
A költségvetési kimutatásokban ez utóbbi szerepel, erről írtuk legutóbbi cikkünkben, hogy tavaly 128 milliárd forint volt, több mint másfélszerese a tervezettnek, a rendszer 2011-es bevezetése óta pedig közel 570 milliárdnyi adókedvezményt vettek így igénybe a cégek.
A tényleges tao-támogatás azonban a már említett tartalékolás miatt a költségvetésben szereplő összegnél is sokkal több.
Hogy pontosan mennyivel, azt nem csak azért nehéz megmondani, mert egy folyamatosan változó összegről van szó*, hanem azért is, mert az adatokat sok helyen tartják nyilván, már ha egyáltalán nyilvántartják. A klubok esetében a hat érintett sportági szakszövetség* többsége egy olyan rendszert használ, amelyből viszonylag friss adatok nyerhetőek ki a kiadott támogatási igazolások összegéről. A szövetségekhez ilyen forrásból befolyt pénz mennyiségéről azonban a közelmúltig nem igazán volt nyilvános adat.
Éppen ezért megkerestük valamennyi érintett szövetséget, arra kérve őket, hogy küldjék meg nekünk, mekkora összegű támogatást hagytak jóvá számukra az egyes években, illetve mennyit sikerült ebből a keretből feltölteni*. Pár nappal a kérdéseink elküldését követően meglepő dolog történt: a témában korábban látványosan hallgató EMMI a szövetségekre vonatkozó valamennyi adatot feltöltötte a kormányzati honlapra egészen a 2015/2016-os szezontól kezdve. Így az elmúlt négy évre már a szövetségi támogatások mértéke is nyilvános.
A korábbi évekről közzétett adat ugyan egyelőre nincs, de kérésünkre a vízilabda-szövetség kivételével valamennyi megkeresett elküldte az adatokat. Így viszonylag nagy pontossággal meg tudjuk mondani, hogy mekkora összegben utaltak eddig ténylegesen a cégek tao-támogatás jogcímén pénzt különböző sportszervezeteknek.
Százmilliárdnyi tao-akna lehet
A helyzet pedig az, hogy sokkal nagyobb összegben, mint amennyi adókedvezményt ezért igénybe vettek. A különbség 2018 végéig a 100 milliárd forintot is megközelíthette.
A 2018/2019-es szezon végéig tulajdonképpen csak a kluboknak nyújtott támogatásra kiadott igazolások összértéke majdnem annyi volt, mint a ténylegesen igénybe vett adókedvezmény. A támogatási rendszer első nyolc évében a különböző csapatok 561,4 milliárd forinthoz jutottak így.
Ennek egy része azonban már 2018 vége után érkezett, hiszen a tao-rendszer nem a naptári évhez, hanem a sportszezonokhoz kötött, így az utolsó idény 93 milliárdjából volt, ami csak az idén folyt be a klubok kasszájába. Tavaly év végén több mentést is csináltunk az aktuális helyzetről, és ezek alapján úgy tűnik, hogy a 93-ból nagyjából 67 milliárd forint érkezhetett meg még 2018-ban. Így naptári évre vetítve 2018 végéig csak a csapatok programjaihoz köthetően 535-536 milliárd forintnyi támogatási igazolást állíthattak ki cégeknek.
Ehhez jön ugye még hozzá a sportszövetségek, illetve a szintén jogosult Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) támogatása. A kapott adatok szerint ez az előző idény végéig összesen 134,4 milliárd forint volt.
Itt sajnos csak nagyobb hibával lehet megbecsülni, hogy az előző, 2018/2019-es szezon 21 milliárdjából mennyit sikerült még 2018-ban begyűjteni, de valószínűsíthető, hogy az összeg kicsit több mint fele itt is még szilveszter előtt befolyt.
Mindez azt jelenti, hogy
valahol 650 és 670 milliárd között nagyjából félúton lehet az az összeg,
amiről támogatási igazolás született 2018 végéig. Ez pedig 80-100 milliárd forinttal több, mint amennyi adótámogatást eddig ilyen jogcímen igénybe vettek. Azaz ennyi pénzt még akkor is kivenne a költségvetésből a tao-rendszer, ha azt visszamenőlegesen, az idén január elsejével megszünetnék.
A tao-pénzek körforgása
Nem lenne meglepő, ha a jövőben igénybe vehető adókedvezmények haszonélvezői jelentős részben kormányközeli cégek lennének. Ahogy ugyanis erre a tao-iratokat kiperelő Transparency International Magyarország jogi vezetője, Ligeti Miklós felhívta a figyelmet, az állami tendereken jól szereplő vállalatok kifejezetten aktív szereplői ennek a rendszernek, és nem is véletlenül. A szakember elmondta:
„nem azzal van a baj, hogy az állam közpénzt fordít, akár tetemes összegben sporttámogatásra, hanem a rendszer átláthatatlanságával , ami megkönnyíti a politikai vagy lojalitási szempontok érvényesítését. Magyarul azt, hogy a cégek olyan sportcsapatokat támogassanak, amelyeknek jók a politikai kapcsolatai, és ezért az adó egy részének az átirányítása valójában inkább politikai befektetésnek, a döntéshozók kegyei keresésének tekinthető”.
Ráadásul, ahogy erre Ligeti Miklós rávilágított: a látványsportok támogatása nemcsak döbbenetes mértékben apasztja az állami adóbevételeket, de egyszersmind a közpénzek átláthatatlan elköltésének is a forrásává vált. A tao-támogatást bezsebelő sportszervezetek ugyanis közbeszerzés kiírása nélkül döntenek a beruházásaikról. Ez azt jelenti, hogy a sok esetben
eleve is közbeszerzésekből, vagyis közpénzekből meggazdagodott oligarchák a rendszer révén újabb, még kevésbé ellenőrzött közpénzes piacot teremtenek maguknak.
Ehhez csak annyit kell tenniük, hogy a közpénzből szerzett nyereségük után az adó egy részét a saját köreikhez kötődő sportcsapatoknak juttatják tao-támogatás formájában, majd ezek a sportcsapatok a támogató céget bízzák meg például stadionépítéssel.
Érdekes módon egyébként ez a gyakorlat a hasonló, minimum korrupciógyanús történetekre elég érzékenynek mutatkozó Európai Uniót valamiért nem zavarja. A program korábban kétszer is ötéves jóváhagyást kapott az Európai Bizottságtól, és az EU-nak az sem fájt, hogy a pénzköltés során a közbeszerzési törvény alkalmazását mellőzik.
(G7)
