3p

Elutasította a törvényszék Hernádi Zsolt kiadását, számolt be a történtekről az index.hu.

Az Európai Bíróság július végi döntése szerint Magyarország nem hivatkozhat arra Hernádi Zsolt ügyében, hogy már lefolytatott egy eljárást. Az ügy előzménye, hogy a Zágráb megyei bíróságon meghallgatást tartanak a korábbi büntetőügyben, melyben a horvátok több millió euró kenőpénz kifizetésével vádolják a MOL vezetőjét, amit állítólag Ivo Sanader volt horvát államfő részére fizetett ki 2009-ben, hogy az INA-ban kisebbségi tulajdonosként is irányítói jogokat szerezzen.

Korábban azonban a magyar hatóságok elutasították a Mol-vezér kiadatását, előbb azért mert a hasonló kérdésben Budapesten indult eljárás során tanúként kihallgatták Hernádit. Majd később a Mol korábbi jogi vezetője – vélhetőleg a vállalatot és a vezetőt támogatva – nevesítve is feljelentést tett a cég elnök-vezérigazgatója ellen. A magyar jogi szervek azonban úgy találták, hogy a Mol-vezér nem követett el bűncselekményt, így elvileg kifogták a szelet a horvátok vitorlájából, mert azonos ügyben már gyanúsítottként felmentette egy uniós bíróság.

Hozzá kell tenni, hogy nem csupán a magyar hatóságok "ügyeskedéséről van szó", a Mol és annak vezetője nemzetközi választott bíróság előtt is pert nyert a horvát állammal szemben az utóbbi időben.

Hernádi Zsolt (MTI Fotó - Szigetváry Zsolt)
Hernádi Zsolt (MTI Fotó - Szigetváry Zsolt)

Ennek ellenére a horvát rendőrség újra kérte az Interpoltól, hogy újítsa meg Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen korábban kiadott elfogatóparancsot. A horvát rendőrség a kérelmét azzal indokolta, hogy az Európai Unió Bírósága júliusi döntése szerint az uniós tagállamok igazságügyi hatóságai kötelesek határozatot hozni a részükre továbbított minden európai elfogatóparancs ügyében, annak végrehajtása nem tagadható meg azon az alapon, hogy az ügyészség megszüntette a büntetőügyben folytatott nyomozást, amelynek során az érintettet tanúként kihallgatták.

Erre reagálva tartották a mai tárgyalást, amelyen az index.hu cikke szerint elutasította a Fővárosi Törvényszék a horvát kérelmet, mellyel Hernádi Zsolt Mol-vezér kiadatását kezdeményezték a náluk folyó vesztegetési ügyben.

Az index.hu azt írja, a hosszú indokolás szerint, amelyben az eddigi összes végzést, horvát döntéseket is felsorolt a bíró, ezek mind azt erősítették, hogy Hernádi Zsolt átadása esetén nem látják biztosítottnak, hogy megkapná a tisztességes eljáráshoz való jogot.

A bíró egyebek mellett arra a horvát alkotmánybírósági döntésre hivatkozott, ami ugyanebben az ügyben a volt horvát miniszterelnök, Sanader kapcsán született: a horvát bíróság börtönre ítélte a politikust vesztegetés miatt, az alkotmánybíróság aztán megsemmisítette ezt a döntést, és új eljárást írt ki azzal az indoklással, hogy Sanader nem kapta meg a tisztességes eljárást, sőt, a horvát bíró médiában tett nyilatkozataiból kiolvasható volt, hogy nem fog függetlenül dönteni.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!