2p

A Zwack Unicum Nyrt. tulajdonosi döntése értelmében 2025. július 1-jétől a cégcsoport hazai és nemzetközi sikereiben több mint 20 éve kulcsszerepet játszó szakember, Belovai Csaba tölti be a vállalat vezérigazgatói tisztségét.

Belovai Csaba 2004 januárjában csatlakozott a Zwack Unicum Nyrt.-hez, ahol kezdetben kereskedelmi igazgatóként dolgozott, majd 2009. április 1-jétől pedig a kereskedelmi és export igazgatói pozíciót töltötte be. Több mint két évtizedes hűsége, kiemelkedő szakértelme és a vállalat iránti elkötelezettsége révén meghatározó szerepet játszott a cégcsoport hazai és nemzetközi kereskedelmi sikereiben. A Zwack Unicum márka iránti mély tisztelete és a vállalat vezetése iránti elhivatottsága alapján vállalta el ezt a felelősségteljes és nemes feladatot – áll a cég sajtóközleményében.

A Zwack Unicumhoz vezető út

Belovai Csaba 1970-ben született. Gépészüzemmérnöki diplomáját a GATE Mezőtúri Főiskolán szerezte 1991-ben, majd 1996-ban a Szolnoki Kereskedelmi Főiskolán marketing szakközgazdász képesítést szerzett. Pályafutását 1992-ben az Unilever-nél kezdte, ahol tizenkét éven keresztül számos kereskedelmi pozíciót töltött be – többek között Sales Representative, Area Sales Manager, Field Sales Manager, valamint Customer Relationship Manager beosztásokban.

Belovai Csaba nem ismeretlen vezető
Belovai Csaba nem ismeretlen vezető
Fotó: Zwack

„Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy több mint két évtized után vezérigazgatóként folytathatom munkámat a vállalatnál, amelynek mindennapi működését a kezdetektől fogva a hagyományok és a minőség iránti elkötelezettség övezi” – mondta Belovai Csaba, a vállalat új vezérigazgatója.

Hozzátette: „Célom, hogy erre az erős alapra építve, kiváló csapatunkkal közösen vigyük tovább a Zwack Unicum örökségét, miközben bátran nézünk szembe a jövő kihívásaival és új lehetőségeket keresünk a hazai és nemzetközi piacokon.”

A Zwack Unicum Nyrt. vezetése biztos abban, hogy Belovai Csaba vezérigazgatóként tovább erősíti a cég hagyományaira és innovációjára épülő értékeit, miközben új lendületet ad a vállalat hazai és nemzetközi törekvéseinek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!