Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
Kollár Dóra Kollár Dóra

Ismételten tendereztet az orosz fővállalkozó ASZE cégcsoport Paks II beruházásért felelős magyarországi fiókirodája – az az igényeik változásából is látszik, hogy a beruházás dübörög előre.

A cikk eredetileg laptársunk, a Piac & Profit oldalán jelent meg. 

December 7-ig várják a cégek jelentkezését arra a kiírásra, amelynek keretében a majdani nukleáris sziget alaplemezének elkészítéséhez csővezetékeket vennének az oroszok.

A közel 700 ezer rubelben (2,805 milliárd forint) maximalizált tender az eddigi, a beruházással kapcsolatos beszerzési körök egyik legnagyobbika, ráadásul tisztán köthető ahhoz, hogy november közepén a Paks II. Zrt. arról tájékoztatott, hogy kiadta a betonkeverő üzem létesítménykomplexumának építési engedélyét az Országos Atomenergia Hivatal.

Megy a munka. (Forrás: Paks2.hu)
Megy a munka. (Forrás: Paks2.hu)

A közlemény már ekkor kiemelte, hogy ez kulcsfontosságú a projekt létesítési fázisában is, hiszen a komplexum elengedhetetlenül szükséges a már említett nukleáris sziget alaplemezének építéséhez.

Még egy fontos engedélyt kapott a beruházás

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal a Paks II. Atomerőmű Zrt. kérelmére kiadta a Paks II. Atomerőműre vonatkozó létesítési engedélyt. Megvizsgálták az állami cég kérelmét, és megállapították, hogy a társaság jogosult a 2×1262 (2524) MW névleges teljesítőképességű atomerőmű létesítésére – írtuk nemrég.

Ha a tenderekről van szó, nemcsak a csővezetékekkel kapcsolatos kiírásra várják jelenleg az érdeklődőket az oroszok, hanem még december 17-ig jelentkezhetnek a cégek arra a projektre, amelynek keretében újabb kiszolgálóegységeket kéne felhúzni az építkezésnél.

A 11,751 millió euróban (nagyjából 4,245 milliárd forint) maximalizált kiírás több fontos felvonulási épület elkészítését is magában foglalja, hiszen a kivitelezői és tulajdonosi irodákat, valamint egy 100 férőhelyes étkezőhelyiséget kell majd felhúznia saját felszerelésével dolgozva a szerződést elnyerő cégnek.

Az élet nem állt meg

Az idei évet alapjaiban meghatározó világjárvány ellenére sem csendesedett el a Paks II beruházás, nemrég a mostani kiíráshoz hasonlóan felvonulási épületek (mechanikai és erőátviteli főmérnöki központ, valamint egy szállítási egység) építéséhez kerestek jelentkezőket, míg korábban a minden induló építkezés esetében kötelező lőszermentesítésre, valamint a mindennapi munkához szükséges járművek biztosítására írtak ki tendert.

Az ASZE egyébként viszonylagos rendszerességgel korábban is többször pályáztatott, vásároltak már mágnestáblákat is, de például különböző biztonsági szolgáltatásokra, és munkagépes tehermozgatásrafelhőalapú szolgáltatások biztosításárabiztonsági és kamerarendszer beszerzésére,valamint irodai eszközökre is írtak ki hasonló beszerzéseket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.