3p

Nem találtak tisztességtelen piaci magatartásra utaló dolgot, a Pannon-Aqua telepe átkerülhet a Fonte Vivához.

Bővítene a Mol ásványviz-palackozó üzeme, és mint az a Gazdasági Versenyhivatal dokumentumából kiderül, bővíthet is. Az olajvállalathoz tartozó Fonte Viva Kft. november 23-án jelentette be a GVH-nál az összefonódási szándékát, mely szerint üzletág és ingatlan adásvételi szerződés keretében megvásárolja a Pet-Pack Kft. ásványvíz- és üdítőgyártó cég termelési fióktelepét Csányon. Itt készül a Pannon-Aqua ásványvíz.

A folyamat érinti az S and S Enterprises Hungary Zrt. nevű, elsősorban ingatlanok adásvételével és bérbeadásával foglalkozó céget is - azért, mert hozzájuk tartozik a csányi telephely ingatlanja.

A Cégkivonat szerint a felvásárlás után is a Pet-Packnál marad a Balfi és a Visegrádi Ásványvíz telephelye, ebből következően a Mol cége csak a Pannont vágja zsebre, a másik két vizet a továbbiakban is a P-P gyártja.

A szándék jelzése után a GVH három nappal már ítéletet is hirdetett, kiállították a folyamatról a hatósági bizonyítványt, vagyis közölték, hogy az ügyben tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás szempontjából vizsgálat elrendelésére okot adó körülmény nem áll fenn, mehet a dolog.

A Pet-Pack a céges beszámolók szerint nincs túl jó bőrben. A korábban évekig nagyjából 4,5 milliárd forintos szinten mozgó nettó árbevételük már 2019-ben 3,1 milliárdosra csökkent, az első koronavírus-évben pedig tovább apadt, 2,8 milliárdosra. Profit viszont az erős években se termett nekik, 2016-ot 341 milliós, 2017-et 425 milliós, 2018-at 247 milliós, 2019-et 438 milliós, a tavalyi évet pedig 317 milliós veszteséggel zárták.

A magyar mellett egy svájci és egy ciprusi cég tulajdonában álló vállalat adósságállománya stabilan magas, már 2016-ban is közel 8 milliárdos volt, ez azóta is csak nőtt, már több mint 9 milliárd forint tartozásnál járnak.

Ráadásul három végrehajtás is folyamatban van ellenük. Az elektronikus cégjegyzék adatai szerint a Pet-Pack ellen 2019 novemberében indított eljárást hátralékügyben a NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatósága, ami ma is tart. 2020 januárjában Dunakeszi Polgármesteri Hivatala is lépett, az Opten céges adatbázis szerint pedig azóta indult egy újabb eljárás is, 2021 október végén dr. Kárpáti Mária Tünde közjegyző elrendelésére.

A molos Fonte Vivának ennél sokkal jobban megy. A céget 2018 nyarán vette meg az olajtársaság, a számaik pedig azóta is szépen alakulnak - igaz, már a felvásárlás előtt is egyenletesen fejlődtek. 2016-ban 1,2 milliárdos nettó árbevételre érkezett 82 milliós profit, egy évvel később 1,4 milliárdosra 125 milliós. A felvásárlás évének végén 1,8 milliárdot és 297 milliót mutatott a mérleg, a koronavírus előtt már 2,1 milliárd forint volt a nettó árbevétel, igaz, a profit akkor 132 millióra csúszott vissza. Tavaly már 2,4 milliárd forint árbevételt és 273 milliós profitot jelentettek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!