6p

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján több kategóriából is árverez, köztük üzletrészeket is - ezek közül válogattunk. 

Cikkünk írásakor 21 nyitott árverést találtunk a NAV Elektromos Árverési Felületén, az érintett cégek esetében főleg bizonyos mértékű részesedések, és elsősorban nem a teljes tulajdoni jogok kerültek a kalapács alá. Van, ahol 130 millió forinttól indul a licit, de akad olyan cég is, amelybe már akár 10 ezer forintért beszállhatnak az érdeklődők – kiválogattuk a legérdekesebbeket.

Flórián-Bau Kft. – becsült érték: 10 ezer forint

A 2017-es alapítású cég főtevékenységként ingatlan adásvétellel foglalkozik, 2022 decembere óta pedig ugyanaz a magánszemély a fő tulajdonos és ügyvezető egy személyben. A céginformációs adatbázis alapján a cég létezése óta nem tudott nyereséget hozni, árbevétele csak egyszer, a legsikeresebb évében, 2018-ban érte el a tízmillió forintot. A székesfehérvári vállalkozás vagyoni részesedését idén áprilisban foglalta le a NAV Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatósága. Aki bevásárolná magát, már 5 ezer forintért viheti a céget, a NAV üzletrész árveréseinek esetében mindig a becsült érték felénél kezdődik a licit.

E.K. Abdichtungen – becsült érték: 150 ezer forint

Sikeresnek a németül „tömítések” nevet viselő cég sem nevezhető, a 2022-es alapítású, máriakálnoki vállalkozás első évéről szóló beszámolóját sem adta le. Főtevékenysége tetőfedés és tetőépítés, tulajdonosa egy magánszemély. A vagyoni részesedést még tavaly novemberben foglalta le a NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adó- és Vámigazgatósága, míg 2023 áprilisában végrehajtás alá is került a cég.

Sok első éveit töltő cég végzi a NAV árverésén. Fotó: Depositphotos
Sok első éveit töltő cég végzi a NAV árverésén. Fotó: Depositphotos

Costi-Car Kft. – becsült érték: 720 ezer forint

Autókereskedéssel foglalkozó cégbe is bevásárolhatják magukat a szemfüles érdeklődők, a nyíregyházi vállalkozást idén április 18-án alapították, és kevesebb mint egy hónappal később már le is foglalta a kisebbségi, 24 százalékos üzletrészt a NAV Észak-budapesti Adó-és Vámigazgatósága Végrehajtási Osztálya. A magánszemélyhez, aki a cégadatbázis szerint a lefoglalt részesedés tulajdonosa, két építőiparban érintett cég is kötődik, a Keleti Pont Településfejlesztő Kft. és a Richmen Kft., ezek mindegyike felszámolás alatt áll.

Glow Up Food Élelmiszer Gyártó Zrt. – becsült érték: 3,125 millió forint

Attól eltekintve, hogy a cég nevében kisebb helyesírási hiba van, hiszen az élelmiszergyártót általában egy szóba írják, a Gyálra bejegyzett élelmiszeripari cég, amelynek főtevékenysége is ez, egy magánszemély és egy cég közös tulajdonában van, az Innovative CNC Center Kft. többségi részesedését jelentő részvényállományát foglalta le a NAV, szám szerint 625 darab 5 ezer forintot érő papírt.

A Glow Up Food 2022-es alapítású, erre vonatkozó beszámolóját le is adta, törtévét mindössze 167 ezer forintos árbevétellel zárta, közel 10 millió forintos veszteséget termelve – mindez egyébként új cégek esetében nem számít kiugrónak. A NAV Pest Megyei Adóigazgatóság Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatósága szeptember közepén foglalta le a részesedést, amelynek kikiáltási ára 1,56 millió forintnál indul.

A Glow Up Food Zrt. esetében említésre méltó a tulajdonos Innovative CNC Center is, a kft. a céginformációs adatbázis szerint 2016-os alapítású, jelenleg pedig végrehajtás alatt áll – ennek minden bizonnyal köze lehet a lefoglalt részesedésnek is. A főtevékenységeként mérnöki tevékenységgel és műszaki tanácsadással foglalkozó cég 2022-es beszámolóját még nem adta le, ám a korábbi években 50-70 millió forint körül alakultak az árbevételei, nyereséget viszont mindössze egyszer, 2021-ben termelt. A legsúlyosabb csapást a járvány évében, 2020-ban kapta, itt 435 ezres árbevétel mellett brutális, 172 millió forintos veszteséggel zárt.

Drei – Wé Fémforgácsoló, Személyszállító és Szolgáltató Kft. – becsült érték: 130,28 millió forint

Míg a NAV árverési listájára felkerült cégek többségére az a jellemző, hogy néhány éve alakultak, a listán szereplő legértékesebb, 51 százalékos tulajdonrésszel egy olyan cégbe vásárolhatja be magát az érdeklődő, amely komoly történettel rendelkezik, tevékenységéről pedig honlapján is részletesen beszámol.

A 2000-es alapítású Drei – Wé főtevékenysége fémmegmunkálás, és idén október 13-án került végrehajtás alá, miután 2022 augusztusában a NAV Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatósága Követeléskezelési Főosztályának, Követeléskezelési Osztálya lefoglalta a Risk Capital Kft. birtokában lévő többségi tulajdont. A Drei – Wé alapvetően viszonylag jól menő cégnek tűnik, hiszen az elmúlt öt évében 200 és 400 millió forint körül alakultak az éves árbevételei, amelyből minden évben profit is született – ezek pontos alakulását grafikonunkon is megmutattuk:

De mi lehet tudni a lefoglalt részesedés tulajdonosáról? A Risk Capital 2016-ban tűnt fel a cég érdekeltjei között, ügyvezető-tulajdonosa az a Wéber Tamás, aki a Tolnatáj Televízió 2021-es tudósítása alapján az év tolnai vállalkozója lett a Drei – Wé Kft. ügyvezetőjeként: azaz arról nincsen szó, hogy külsős szereplő szállt volna be a cégbe.

A Risk Capital főtevékenysége gyümölcs- és zöldséglégyártás, és 2021 óta végrehajtás alatt áll, árbevételt évek óta nem termel, viszont a 2022-es beszámoló szerint fennálló több mint 300 millió forintos rövid lejáratú kötelezettségei közül többek között 13,18 millió forinttal tartozik az adóhivatalnak – mindez bizonnyal emiatt indított eljárást a NAV.

Melyik a leginkább kitett ágazat?

Bár cikkünkben öt érdekesebb céget néztünk meg kiemelten, a NAV EÁF oldalán jóval több olyan vállalkozás szerepel, ahol a tartozások miatt lefoglalt vagyoni részesedéseket az adóhivatal területileg illetékes szerve. Ha azt nézzük, hogy ezek mely területekről kerültek ki főleg, egyértelműen kiemelkedik az építőipar és az autógyártás – mindez annak fényében egyáltalán nem meglepő, hogy idén szeptemberi cikkünkben például arról írtunk, a legmagasabb cégtörlési veszély az építőiparban aktív vállalkozásokat fenyegeti:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!