Hihetetlen, mi mindent vehetne az Apple az eddig rejtegetett pénzéből


A hét elején kirobbant újabb offshore botrány irataiból az derült ki, hogy az Apple ismét óriási összeget vitt külföldi adóparadicsomokba.

Az Apple titokban Jersey szigetére telepítette át egyes kulcsfontosságú gazdálkodási egységeit adókötelezettségeinek minimalizálása végett - egyebek mellett ez derült ki azokból a dokumentumokból, amelyek a legújabb offshore-kiszivárogtatással kerültek nyilvánosságra. Az offshore adóparadicsomok után máris csak Paradise-iratok (Paradise Papers) néven emlegetett, 13,4 millió aktából álló adattömeg feldolgozásában világszerte 96 sajtó- és médiacég vesz részt, köztük a BBC brit közszolgálati médiatársaság Panorama című tényfeltáró televízióműsorának szerkesztősége és a The Guardian baloldali brit napilap.

A BBC-műsor oknyomozó szerkesztősége által hétfő este ismertetett aktákból az derül ki, hogy az amerikai informatikai óriásvállalat - a világ legnyereségesebb cége - más adóparadicsomok felkutatásába kezdett, miután az ír hatóságok 2013-ban elkezdték bezárni azokat a törvényi kiskapukat, amelyek lehetővé tették az Apple korábban Írországban bejelentett érdekeltségeinek az adóminimalizálási manővereket, számolt be az MTI.


Az Apple Írországban kiépített struktúrái a BBC vizsgálata szerint adórezidensi szempontból - a 2013-ban kezdett ír adójogi reformig - gyakorlatilag "hontalanná" tették a céget, és így az amerikai konglomerátum a külföldön realizált nyereségek után ritkán fizetett 5 százaléknál magasabb adót, de egyes években a 2 százalékot sem érte el a vállalat külföldi adóterhe. Az Európai Bizottság számításai szerint volt olyan év, amelyben az egyik írországi Apple-érdekeltség mindössze 0,005 százalék adót fizetett - hangzott el a BBC-műsorban.

A Paradise-dokumentumok szerint az Apple két kulcsfontosságú írországi érdekeltsége, az Apple Operations International (AOI) - amely a cég külföldön tartott 252 milliárd dollárnyi készpénztartalékának nagy részét kezeli -, és a nemzetközi értékesítésért felelős Apple Sales International (ASI) 2015 elején az Appleby Jerseyn működő irodájába telepítette vállalatvezetésének központját, és ez a helyzet legalább 2016 elejéig fennállt. Az Apple idei elszámolásai is azt mutatják, hogy a cég az Egyesült Államokon kívüli piacokon elért 44,7 milliárd dollár eredmény után csak 1,65 milliárd dollár adót fizetett be külföldi kormányok költségvetéseibe. Ez 3,7 százalék körüli adórátának felel meg, ami nem egészen a hatoda a globálisan számolt átlagos társasági adónak - hangzott el a hétfői BBC-műsorban.
Infographic: What Could Apple Buy With Its Offshore Cash? | Statista További információk a Statista oldalán

Hogy a fent említett 252 milliárd dollár mit jelent, az sokak számára felfoghatatlan. Könnyebb elképzelni, ha plasztikusabbá teszik ezt a hatalmas összeget. A Statista által készített infografikából kiderül, hogy ebből a pénzből a cég termékei közül az igen borsos áron most piacra kerülő iPhone X készülékből közel 220 millió darabot lehetne vásárolni. Beszédes az is, hogy az elrejtett összeg 148 ezer Bugatti Veyron autót fedezne, de ha valaki a harci repülők szerelmese, akkor 2672 F-35-ös Fighterre futná. Ha már repülők, akkor 577 darab Airbus A380s szupergépet lehetne venni a pénzből. Jelzi az összeg nagyságát, hogy a multimilliárdos Roman Abramovics rekord méretű jachtja az Eclipses árát 472 alakalommal lehetne kifizetni az offshore paradicsomba vitt pénzből.

mfor.hu


Olvasta már?



hirdetés
Nyakunkon a jövő

Kulcskérdés a digitális érettség

A digitális érettség egyre több vállalkozás esetében létkérdés. A Microsoft ennek mérésére dolgozott ki egy mutatót.

.
hirdetés
elrejt
 
.