5p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A remények szerint mintegy három-négy éven belül megtérül Magyarországnak az a támogatás, amelyet a kormány nyújt a Daimlernek annak érdekében, hogy a német cég hazánkban építse fel első kelet-európai autógyárát. Egybehangzó sajtóhírek szerint a támogatások összértéke 35-40 milliárd forintra rúg. A német vállalat bízik abban, hogy nem okoz majd komoly gondot megfelelő számú és minőségű munkaerőt találni – ennek érdekében hosszútávú együttműködést tervez a kecskeméti és budapesti oktatási intézményekkel.

(Mfor-montázs)

"Az Európai Unió által engedélyezett maximális támogatást adta a magyar állam a Daimlernek annak érdekében, hogy hazánkat válassza a Kelet-Európában létrehozandó autógyára helyszínéül. Ez azonban nem jelentett versenyelőnyt számunkra, hiszen Lengyelország és Románia is a maximálisan adható támogatást ígérte a németeknek" - mondta el pénteki sajtótájékoztatóján Burány Sándor.

Kora ősszel köthetnek szerződést

A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára nem kívánta kommentálni azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a magyar kormány által nyújtott támogatások összesen – beleszámítva az adó- és egyéb kedvezményeket – 35-40 milliárd forintot tesznek ki. Annyit közölt, hogy ezzel kapcsolatban konkrét számokat csak a szerződés aláírása után fognak nyilvánosságra hozni. A szerződéskötésre Kilián Csaba, az ITD Hungary befektetési igazgatója szerint mintegy három hónap múlva kerülhet sor.

Számításaik szerint a támogatás összege három éven belül megtérül, és ezután folyamatos plusz bevételt biztosít majd a költségvetésnek, tette hozzá Rétfalvi György, az ITD Hungary vezérigazgatója. Ezzel egyidőben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Brüsszelben úgy nyilatkozott: a támogatás négy év alatt fog megtérülni azokból az adóbevételekből, amelyek a beruházásból származnak majd.

Az ITD Hungary vezetői szerint egyébként a Daimler nem a támogatások, hanem a jó infrastruktúra, az autópálya közelsége, valamint a magasan képzett munkaerő miatt választotta hazánkat. Hasonló érveket sorakoztatott fel a német Handelsblatt című gazdasági szaklap is, hozzátéve, hogy a mérsékelt munkabérek is szerepet játszottak a választásban. 

Az MTI által idézett összehasonlítás szerint míg Magyarországon az átlagos órabér négy euró körül mozog, addig Németországban negyven euró felett van.      

Sok területen munkaerőhiány van

Ami a rendelkezésre álló munkaerő minőségét és mennyiségét illeti, már nem ilyen jó a helyzet. A hazánkban jelen lévő vállalatok például egyre gyakrabban panaszkodnak munkaerőhiányra: elsősorban szakmunkásokból kellene több – a Szolnokon gyárat építő Stadler például alumínium-hegesztők után kutat nagy gőzerővel -, emellett egyes mérnöki pályákon is komoly hiány tapasztalható.

A Világgazdaság szerint 2006-ban a hazai cégek kilenc, tavaly pedig már tizenöt százaléka panaszkodott arról, hogy több mint egy év alatt sem talált megfelelő képzettségű dolgozót. A tartós munkaerőhiány több mint fele a szakképzettséget igénylő fizikai munkakörökben keletkezik. Az egyre vészesebbé váló probléma miatt lehetséges, hogy egyes nemzetközi nagyvállalatok más országokba viszik új termelési projektjeiket.

Az azt firtató újságírói kérdésre, miszerint mindezeket figyelembe véve hogyan fog a Mercedes 2500 megfelelően képzett dolgozót találni Kecskeméten és környékén, Kilián Csaba azt válaszolta: a Daimler a döntés előtt külön szakértői gárdát küldött Magyarországra a munkaerőpiac felmérésére.

Ez a csapat munkaközvetítő irodákkal, fejvadász cégekkel és oktatási intézményekkel is konzultált, és – Kilián szerint – arra a következtetésre jutott, hogy a hazai munkaerő nagyon képzett és innovatív. Ezzel együtt azt a befektetési igazgató is elismerte, hogy a munkaerő előteremtése "a beruházás egyik legizgalmasabb kérdése" lesz, és "nagy kihívást jelent majd" minden fél számára.

Iskolákkal szövetkeznek


Annyi mindenesetre biztos, hogy - mint azt Kilián Csaba elmondta - a Daimler hosszútávú megállapodásokat kíván majd kötni a helyi önkormányzattal és középfokú intézményekkel (például szakmunkásképzőkkel), valamint budapesti műszaki főiskolákkal annak érdekében, hogy három-négy éven belül megfelelő számú és megfelelően képzett dologozó legyen biztosítva a cég számára.

A Daimler által igényelt munkaerő összetételéről az ITDH vezetői egyelőre csak annyit árultak el, hogy a 2500-as dolgozói létszámon belül 25-30 százalék lesz a felsőfokú végzettségűek aránya. Kilián Csaba szerint egyébként a szakmunkásigényt Kecskemét 50-60 kilométeres körzete ki fogja tudni elégíteni, közép- és felsővezetőket, valamint mérnököket pedig Budapestről is el tud majd csábítani a cég.                 

A Daimler egyébként 100-150 mérnököt fog Kecskemétre hozni Németországból a gyár beindításához, középtávon pedig mintegy 30-50 német mérnök fog az alföldi városban dolgozni.

Wéber Balázs

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!